Folytatódik a regéci vár régészeti feltárása
2013. július 18. 16:31 MTI
Folytatódik a régészeti feltárás Regéc várában, a munka tizenöt évvel ezelőtt kezdődött meg - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat csütörtökön. Az 1999-ben a település kezdeményezésére és koordinálása mellett megkezdett ásatás előtt korábban még nem volt régészeti feltárás a nagy kiterjedésű, csaknem nyolcszáz éves műemlék területén.
Korábban
A regéci önkormányzat közlése szerint az idei régészeti feltárás összetettebb, mint a korábbiak, elsősorban azért, mert a helyreállítások által érintett területek sürgős feltárása miatt további ásatások lesznek a nyáron és kora ősszel a várban. A Rákóczi-család tulajdonolta, sasfészeknek is nevezett regéci vár régészeti munkáihoz a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. az elmúlt évben 120 millió forintot biztosított.
Az 1999-ben a település kezdeményezésére és koordinálása mellett megkezdett ásatás előtt korábban még nem volt régészeti feltárás a nagy kiterjedésű, csaknem nyolcszáz éves műemlék területén. Az első biztos adat a vár létére 1307-ből származik, az erődítményt vélhetően az Aba nemzetség tagjai emelték a 13-14. század fordulója körül.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra tegnap
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának tegnap
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 2024.05.13.