Eddig tűrték meg Hitler szobrait
2013. április 30. 11:58 MTI
Erélyes tiltakozások miatt két nap után eltávolították egy kiállításról Hitler magángyűjteményének szobrait Csehországban.
Korábban
A Lidové Noviny című prágai napilap keddi közlése szerint Adolf Hitler náci vezér egykori magán-szoborgyűjteményének három darabja egy pénteken megnyílt cseh-osztrák kiállításon volt látható a dél-csehországi Vyssí Brodban álló cisztercita kolostorban.
"A kolostor címére már az első két nap alatt annyi negatív reagálás érkezett, hogy az elöljáró inkább úgy döntött, eltávolítja a szobrokat a kiállításról és visszaviteti őket a raktárba" - tájékoztatta a lapot Jirí Franz helytörténész.
Az újság szerint a látogatók nagy többsége arra panaszkodott, hogy a kolostor állítólag a náci rendszer jelképeit állította ki. "Nem volt célunk Hitler népszerűsítése. Mindössze a kolostor és a barátok háború alatti nehéz sorsára kívántunk emlékeztetni" - állítja a helytörténész, a kiállítás egyik kurátora.
A kiállításon Hitler magángyűjteményéből Az evezős (Hermann Zettlitzer), A magvető (Willy Knapp), illetve az Afrodité (Wilhelm Wandschneider) nevű szobrokat állították ki. Ezek az alkotások a háború után a Hluboká nad Vltavou várkastély parkját díszítették. Miután a három népszerű és a turisták által gyakran fényképezett szoborról néhány éve kiderült, hogy a műalkotások a második világháború idején Adolf Hitler náci vezér személyes gyűjteményének részét képezték, raktárba kerültek.
A szobrok áthelyezéséről a regionális képzőművészeti galéria döntött azután, hogy megjelent Jirí Kuchar Hitler gyűjteménye Csehországban című könyve, amely részletesen leírja, hogy a Csehországban található műalkotások közül melyek kapcsolhatók össze a náci vezérrel.
"Biztonsági okokból szükség volt a szobrok eltávolítására. A könyv nagy reklámot csapott a parkban álló alkotásoknak, és attól tartottunk, hogy esetleg ellopják őket. A Harmadik Birodalom műalkotásai iránt ugyanis jelenleg nagy az érdeklődés, divatban vannak" - mondta korábban a lapnak Vlastimil Tetiva, a képzőművészeti galéria szakértője.
Hitler a szudétavidék megszállása után bezáratta a cisztercita kolostort, és a barátok egy részét megsemmisítő táborba küldte, míg a fiatalabbak a frontra kerültek, ahol legalább tizen az életüket veszítették - állítja Franc.
Vyssí Brodban a háború alatt a nácik speciális raktárt hoztak létre, ahol elhelyezték az Európa-szerte összerabolt műkincsek egy részét. Ott őrizték Hitler személyes festmény- és szoborgyűjteményének jelentős részét is. Miután 1945-ben a kolostort az amerikai hadsereg felszabadította, a műtárgyak egy része visszakerült eredeti tulajdonosukhoz, más részük pedig különféle csehországi múzeumokban, kastélyokban és várakban kötött ki. Eredetükről idővel szinte mindenki megfeledkezett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.