150 éve nyílt meg az Osztrák-Magyar Zarándokház Jeruzsálemben
2013. március 20. 11:04 MTI
Szentmisével és fogadással egybekötött kulturális programmal emlékeztek meg az egykori jeruzsálemi Osztrák-Magyar Zarándokház megnyitásának 150. évfordulójáról az Óváros impozáns épületében kedd este.
Korábban
A patinás intézmény kápolnájában, amelynek freskóján Szent István és II. András magyar király is látható, hálaadó szentmisét celebrált Franz Scharl bécsi segédpüspök. A jeruzsálemi Óváros szívében, a Via Dolorosa 3. stációjánál található intézmény 1863. március 19-én nyitotta meg kapuit a Szentföldre érkező zarándokok előtt. A vendégházat évtizedeken át közösen tartotta fenn a bécsi és az esztergomi érsekség, így története során több magyar vezetője is volt.
Egyik első neves vendége volt a Jeruzsálem királya címet is viselő Ferenc József császár, aki a Szuezi-csatorna megnyitására 1869-ben a térségbe utazott. Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását követő osztozkodás nyomán az épület az osztrák állam birtokába jutott, majd a brit hadsereg elkobozta és anglikán árvaházat hozott létre benne. Később, a húszas évektől ismét eredeti rendeltetése szerint használhatták: szentföldi zarándokok fogadására.
A második világháború kitörése után először a németek internáló táboraként, majd katonai kórházként használták. 1948 és 1967 között Jordánia birtokolta a jeruzsálemi Óvárost, benne a kórházként működő épületet. 1967-ben a hatnapos háborúban Izrael elfoglalta Kelet-Jeruzsálemet: az épület évtizedekig kórház maradt, majd az izraeli hatóságok 1985. decemberében átadták az osztrák katolikus egyháznak.
A mai nevén Szent Család Osztrák Hospice-ként működő épület nem csak eredeti zarándok-fogadó feladatát látja el, hanem elismert otthona lett Jeruzsálem kulturális és szellemi életének is. Állandó helyszíne magyar előadásoknak, kiállításoknak, a rendszerváltás óta rendszeresen felkeresik az ide érkező magyar állami vezetők és kormánytagok, legutóbb Áder János köztársasági elnök 2012 júliusában, illetve Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes idén januárban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.