Vasárnap népszavazás Horthyról
2013. január 4. 10:11 MTI
Helyi népszavazást tartanak vasárnap Gyömrőn civilek, valamint az őket támogató pártok, szervezetek kezdeményezésére annak eldöntésére, hogy a pár hónapja Horthy parkra átnevezett közterület visszakaphatja-e eredeti nevét - tájékoztatott a Pest megyei város jegyzője.
Varga Ernő közölte: a 16 700 lakosú településen több mint 13 ezer választópolgárt várnak az urnákhoz, voksolni 16 szavazókörben lehet majd. A népszavazás kérdése a következő: " Egyetért-e Ön azzal, hogy Horthy Miklósról, a vitatott történelmi személyiségről ne nevezzenek el közterületet Gyömrőn?". A népszavazás akkor lesz érvényes, ha a választópolgárok legalább 50 százaléka plusz egy fő az urnák elé járul, míg az eredményesség feltétele, hogy a voksukat leadók többsége egyformán válaszoljon a feltett kérdésre - mondta Varga Ernő.
A népszavazás előzménye, hogy tavaly április 23-án a képviselő-testület egyetlen jobbikos tagjának javaslatára határoztak arról: a gyömrői Szabadság tér júniustól Horthy Miklós volt kormányzó nevét viselje. A lakosság egy részének tiltakozása nyomán végül csak a téren lévő parkot keresztelték át. Tóth Mátyás gyömrői tanár és az őt támogató helyiek többször jelezték, számukra elfogadhatatlan, hogy akár a teret, akár a parkot Horthyról nevezzék el, majd több párt - a Demokratikus Koalíció és az MSZP helyi szervezete, valamint a Környezet-, Ifjúság- és Gyermekvédő Egyesület (KIGYE) - támogatásával aláírásgyűjtést kezdtek a népszavazás megtartásáért. A leadott íveken a szükségesnél csaknem kétszázzal több, 2799 érvényes aláírás szerepelt, így január 6-ára kiírták a referendumot.
A kezdeményezők még "az utolsó pillanatban" is próbálták a képviselő-testületet meggyőzni arról, hogy határozatuk visszavonásával elkerülhető lenne a több millió forintba kerülő népszavazás, de a testület kitartott álláspontja mellett. Ennek indokáról Mezey Attila (Gyömrő 2000 Kör), a város alpolgármestere októberben azt mondta az MTI-nek: lehetőséget akarnak adni arra, hogy népszavazás döntsön a kérdésben, így azok is véleményt nyilváníthatnak, akiknek tetszik a Horthy park név.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap