Ezen a napon: megölik John Lennont
2012. december 8. 10:53
Miközben Lennon elsétált mellette, Chapman azt kérdezte: „Mr. Lennon?”. Ahogy Lennon megfordult, Chapman előhúzta fegyverét, majd ötször lőtt. Az egyik golyó mellé ment, a többi az énekes hátát és vállát találta el. Lennon a kórházban belehalt sérüléseibe - 1980. december 8-án a legenda elbúcsúzott.
Miután Lennon összeesett, a merénylő, Mark David Chapman a helyszínen maradt. Elővette kedvenc regényét, a Zabhegyezőt és olvasni kezdett. Letartóztatásakor nem tanúsított ellenállást.
1980. december 8-án Chapman békésen várakozott Lennon New York-i lakása, a Dakota-ház előtt. Kezében a művész legújabb lemezét szorongatta. Délután Lennon és párja, Yoko Ono megjelent a ház kapujában, és a közeli lemezstúdióba indultak. A megbénult Chapmant egy mellette álló amatőr fotós taszigálta Lennon elé, aki készségesen dedikálta a félénk fiatalember által elé nyújtott bakelit korong borítóját. Lennonék késő este érkeztek haza, a ház előtt szobrozó Chapmant addigra mintha kicserélték volna - hidegvérrel lőtt.
Mark Chapman azóta is életfogytiglani büntetését tölti, és bár többször kérelmezte feltételes szabadlábra helyezését, kérelmét eddig mindannyiszor elutasították, legutóbb idén augusztusban.
A megmagyarázhatatlan indokkal elkövetett gyilkosságokat többnyire misztikum övezi, ahogy John Lennonét is. A legbizarrabb tézis szerint Chapman programozott gyilkos volt, aki labilis személyiségével és öngyilkossági kísérletével a háta mögött tökéletes alany volt a CIA számára. Többek szerint a Lennon gyilkosság összekapcsolható a CIA által az ötvenes években elindított tudatmódosító kísérletekkel, amelynek kapcsán egy sor politikai gyilkosságot elkövettek az Egyesült Államokban.
Lennon rendkívül karizmatikus személyiségével milliókat tudott megmozgatni. Rasszizmus- és elnyomásellenes, pacifista megnyilvánulásai sokakat bosszanthattak. Lennon kisebbik fia, Sean egy interjúban kifejtette, hogy apja veszélyt jelentett az adminisztráció számára. Ugyanakkor e logika mentén egy sereg más pop-rock sztár is veszélyes lehetett volna a kormányzatra Bob Dylantól kezdve a Dead Kennedys punk zenekarig bezárólag.
Lehet, hogy Lennon halálát illetően a teljes igazságot már soha nem fogjuk megtudni, de az tény, hogy a zenész munkássága a mai napig hatást gyakorol az emberekre. Egy 2002-es brit közvélemény kutatás szerint a 100 legbefolyásosabb brit közül Lennon a 8. helyen áll.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap