Wallenberg vándorkiállítás nyílt Helsinkiben
2012. október 26. 17:49 MTI
Raoul Wallenberg vándorkiállítást nyitottak meg pénteken Helsinkiben, az egyetemi könyvtár új épületében; Magyarországot Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere képviselte az eseményen.
Korábban
A kiállításnak az a fő üzenete a fiatalok felé, hogy ha Raoul Wallenberg szellemében azt akarjuk, hogy a jövendő nemzedék is tisztelje az emberi jogokat, az emberi méltóságot, akkor az ő emberi jogaikat és méltóságukat is tisztelni kell - mondta el Balog Zoltán.
Ez nem csak magánszemélyekre, magánemberekre vonatkozik, hanem etnikai közösségekre, népcsoportokra sőt országokra is. Mi is elvárjuk az Európai Unióban, hogy tiszteletben tartsanak bennünket, és mi is tisztelettel közelítünk más népekhez, más országokhoz és más népcsoportokhoz - hangsúlyozta.
Balog Zoltán a finn kulturális miniszterrel a magyar kultúra finnországi megismertetéséről tárgyalt. Ebbe illeszkedik az előző nap megnyitott Helsinki Könyvvásár, amelynek az idén Magyarország a díszvendége. A vásáron 13 szerző műveiből adnak ismertetést. Az érdeklődés meghökkentően nagy - mondta a miniszter.
Az oktatási miniszterrel találkozva izgalmas volt látni az ott készülő oktatási reform hasonlóságait a magyarországival: ott is erősíteni akarják a készségi tárgyakat, a zeneoktatást, a vizuális tárgyakat, a testnevelést - fogalmazott Balog.
A foglalkoztatási miniszter ismertette azt a finn elhatározást, hogy néhány éven belül valamilyen fajta állami munkahelyet biztosítanak minden diplomásnak, aki nem tud elhelyezkedni a munkaerőpiacon. A külügyminisztériumban tartott kerekasztal megbeszélésen kölcsönösen ismertették a két ország roma stratégiáját.
Finnország egyebek között azért érdeklődött a magyar roma stratégia iránt, mert ötszáz bulgáriai és romániai roma érkezett az országba, és nem tudják, mit kezdjenek velük. Tart tőlük az őshonos, több száz éve Finnországban élő roma közösség is, amely tízezer fősre tehető. Szó volt arról is, hogy mi a küldő és mi a fogadó ország felelőssége. Kanadával kapcsolatban nekünk is van ilyen problémánk - emlékeztetett Balog Zoltán.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Szokatlan játékokkal múlatták az időt az Újvilág őslakosai az európai hódítás előtt
- Feláldozott emberek maradványait találták meg egy maja romvárosban
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés 20:20
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap