Már készül London a világháború centenáriumára
2012. október 15. 15:45
Új galériák, megemlékezések országszerte, összesen 50 millió font a programokra - így készül Nagy-Britannia az 1914-ben kitört első világháború két év múlva esedékes centenáriumi ünnepségsorozatára.
Korábban
Magasztos beszédben vázolta fel David Cameron brit kormányfő a londoni Imperial War Museumban tartott sajtótájékoztatón a 2014-es centenáriumi ünnepségsorozat részleteit a megjelent újságírók előtt. Ezek szerint összesen 50 millió fontot különítenek el a költségvetésben, hogy méltó módon megemlékezzenek az 1914-ben kitört első világháború tragikumára, amely során 743 ezer brit halt meg a szigetország területén és további 192 ezer a gyarmatokon, köztük 70 ezren Indiában és 27 ezren Írországban.
London úgy tervezi, hogy a nagyobb eseményekről (a szarajevói merénylet, a fontosabb ütközetek, mint például a somme-i, illetve a békekötések) külön megemlékeznek, de fejlesztik és új galériákkal bővítik az Imperial War Museumot és további forrást különítenek el a középiskolák részére. Cameron – mint fogalmazott – személyes prioritásnak tekinti az ügyet, amelynek megszervezésével a Royal Navy-ben szolgált egykori orvosi tisztet, Andrew Murrison konzervatív parlamenti képviselőt bízta meg.
A megemlékezéseket némileg beárnyékolja, hogy abban az évben írnak ki népszavazást Skócia függetlenségéről. Alex Salmond, a Skót Nemzeti Párt vezetője és Skócia első minisztere (First Minister), a függetlenség elkötelezett híve szerint a referendum kimenetele semmilyen hatással nem lesz az ünnepségsorozatra, amelyben – írják közleményükben – a skótok is részt vesznek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Szokatlan játékokkal múlatták az időt az Újvilág őslakosai az európai hódítás előtt
- Feláldozott emberek maradványait találták meg egy maja romvárosban
- 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:09
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap