Barokk kori hangulat Gödöllőn
2012. augusztus 10. 14:32 MTI
Korhű jelmezbe öltözött komédiások, igényes portékákat kínáló vásárosok, bábosok és zenészek fogadják szombaton és vasárnap a gödöllői Grassalkovich-kastélyba érkezőket az idei barokk kastélynapok alkalmából.
Korábban
A hagyományos programot 2001 óta Mária Terézia 1751-es látogatásának emlékére rendezik meg. Az uralkodónőt rendkívüli pompával és látványos ünnepséggel fogadta az építtető Grassalkovich I. Antal gróf: ezt a város szempontjából is emlékezetes eseményt idézték fel először a látogatás 250. évfordulóján. Az idei barokk kastélynapokra a hölgyek éve rendezvénysorozat részeként kerül sor - tájékoztatta az MTI-t a kastély vezetése.
Szombat reggel Grassalkovich Antal és Mária Terézia hasonmása eleveníti fel a "nagy" találkozást, majd gólyalábas komédiások lepik el az udvart. A gyerekeket barokk foglalkozáson, a nagyobbakat a Szűcs Mihály huszárbandérium interaktív hagyományőrző bemutatóján szórakoztatják. Délután bábszínházi előadás, kosztümös játék és komolyzenei hangverseny ígér kellemes kikapcsolódást, míg vasárnap az őrségváltások felidézésével folytatódik a program.
A lovagkori és barokk bemutatók, viadalok mellett a kastély egykori életébe betekintést engedő Titkok, bálok, utazások című időszaki kiállítás megtekintését is a látogatók figyelmébe ajánlják a szervezők. Amíg a felnőttek a kézműves vásáron az igényes portékák közt válogatnak, addig a kicsik a tulipános népi játékparkban körhintázhatnak, vagy pónin lovagolhatnak, de hintózni is lehet majd. Az ételről, italról az ilyenkor elmaradhatatlan lacikonyhán gondoskodnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Mondvacsinált „provokációra” válaszul kezdődött el a második világháború
- Mit érhetett volna el valójában a Valkűr-hadművelet sikere?
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap