Vértes László
2012. július 25. 11:46
Budapest, 1914. november 3. – Budapest, 1968. augusztus 20.
A Vértesszőlősi előember felfedezője, Vértes László 1914-ben született Budapesten. Visszaemlékezései szerint ötödikes gimnazista korában jött a gondolat: régész lesz. A középiskola befejezését követően azonban az orvosi karra jelentkezett, ám két szemeszter után abbahagyta, majd különböző munkákból tartotta fenn magát: volt tisztviselő, artista, hölgyfodrász és segédmunkás is.
Régészeti tanulmányokat sohasem folytatott, ám több barlangkutatásba bekapcsolódott, s önképzéssel fejlesztette magát. 1945 után a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársaként országos barlangfelügyelő lett. 1951-től a Történeti Múzeum paleolitgyűjteményének kezelését vállalta.
Részt vett Kadić Ottokár solymári barlangfeltárásában, ásott a Mecsekben, Pilisben, Gerecsében és a Bükkben is, ahol első jelentős régészeti eredményét hozta napvilágra: az Istállós-kői-barlangban egy ősemberi tűzhelyet emelt ki, s szállítatott a Magyar Nemzeti Múzeumba, amelynek a föld- és őslénytani osztályát irányította.
Legnagyobb szakmai eredménye a vértesszőlősi előember maradványainak felfedezése volt 1963-ban, leginkább innen ismerjük Vértes László nevét. A Samu névre keresztelt, Európa egyik legidősebb, mintegy 350 ezer éves Sinantropus jellegű előember-maradvány feltárása nemcsak országos, hanem nemzetközi méretű felfedezés volt. A tudományok doktora fokozatot is elnyerő ősrégész a Homo paleohungaricus felfedezésével megjelölte Magyarországot az őskor térképén.
A lovasi kőkori festékbánya, a sümegi ősbánya és a Szeleta-barlang feltárása is „Vértesszőlős gazdája” nevéhez köthető. A pihenést nem ismerő régész korai halála miatt nem tudta megvalósítani egyik nagy álmát, a vértesszőlősi leletről készült monográfia elkészítését. A felfedezés helyszíne és az ott létesített tudományos bemutatóhely azóta is hihetetlen népszerűségnek örvend, azonban a további ásatások megakadtak.
Főbb művei:
Őskori bánya Lovason. Bp., 1956.; Medveemberek krónikája. Bp., 1957.; Tata – eine mittelpaläolitische Travertin-Siedlung in Ungarn, 1964.; Lower Palaeolithic hominid and pebble-industry in Hungary Nature, 1965.; Upper Biharian (Intermindel) pebble-industry occupation site in Western Hungary. Current Anthropology, 1965.; Typology of the Buda-industry. Quaternaria, 1965.; Az őskőkor és az átmeneti kőkor emlékei Magyarországon. Bp., 1965.; Őskori bányák Veszprém megyében (Lovas, a legősibb bánya, A sümegi ősbánya). Veszprém, 1969. Athenaeum Ny. Bp.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.