Sokféle mesterséget űztek Brigetióban
2012. július 18. 17:21 MTI
Sokféle mesterséget űztek Brigetióban: az iparosok, kézművesek a lakosság legkülönfélébb igényeinek igyekeztek megfelelni - mondta Borhy László egyetemi tanár, az ELTE ókori régészeti tanszékének vezetője abból az alkalomból, hogy július 25-én nyílik a komáromi Klapka György Múzeum Brigetiói műhelyek című időszaki kiállítása.
Korábban
"Az 1992 óta Komárom-Szőnyben folyó ásatások során a római kori sokrétű iparos tevékenység számos bizonyítékát tártuk fel: egyrészt helyben gyártott termékek kerültek elő, de szerencsés esetben magukat a műhelyeket is sikerült megtalálnunk. Ennek alapján elmondható, hogy igen sokrétű volt az iparos élet, Brigetio Pannonia provincia egyik legjelentősebb települése a Duna mentén, amely semmiben sem tér el a római városok átlagától. Készítettek itt ékszereket, faragtak ki csontból különféle használati tárgyakat, működtek itt fazekasok, pékek, mészárosok" - magyarázta a régészprofesszor.
Borhy László az ásatási leleteket ismertetve elmondta, hogy sikerült teljes egészében feltárni egy üvegműves műhelyt, ahol edényeken kívül egész biztosan üveggyöngyöket is készítettek. "Az üveggyártók által használt néhány eszközt is megtaláltunk, de nagyon érdekes volt számunkra az, hogy összegyűjtötték és újrahasznosították az üveghulladékot. Egyfajta ókori recyclinggal állunk szemben" - fogalmazott a tudós.
Az idei ásatások célja egy bronzműves műhely megtalálása. Korábban olyan bronztárgyakat, félkész termékeket és hulladékokat találtak, amelyek arra utalnak, hogy a közelben valahol egy bronzműves műhely lehetett. Egyre több égett felület kerül elő és az egyik legfrissebb lelet egy megmunkálatlan bronztömb, amely a műhelyben készített termékek alapanyagául szolgált.
"Az elmúlt évek során pékségeket is feltártunk. Kenyérsütő kemencéket találtunk a város területén, és az egyik pékműhely hulladéka közül előkerült egy lepénynyomó minta töredéke is, amely valószínűleg egy sisakos császárfejet ábrázolt. A nyers tésztába nyomták, majd kisütötték a kenyeret. Sikerült feltárnunk a kemencékhez kapcsolódó elárusító helyiséget is, amely az utcáról nyílt. Napvilágra került a pékség utcai homlokzata díszített festése is, ez kuriózumnak számít a mi térségünkben" - magyarázta Borhy László.
Ismertetése szerint a kiállításon bemutatják a brigetiói csontfaragó műhelyeket, amelyek hajtűket, fésűket és egyéb használati tárgyakat állítottak elő. Magát a műhelyt eddig nem sikerült feltárni, noha 2000-ben az ásatások olyan területen folytak, ahol száznál több faragott csonttárgy került elő. "Közöttük sajnos nem voltak félkész termékek, vagy csonthulladék, ami a műhely jelenlétére utalhatott volna" - jegyezte meg a régész.
Fazekasműhelyek is működtek Brigetióban, egy részük a katonaság igényeit elégítette ki, úgynevezett festett sávos légiós kerámiaedényeket állítottak elő, de gyártottak pannóniai szürke kerámiát is a lakosságnak. Előkerültek olyan edények is, amelyek formavilágát, motívumkincsét, megmunkálását az importkerámia inspirálta. "Ezek olcsó helyi utánzatok, a helyi kézművesek megpróbáltak megfelelni a drága importkerámiát megfizetni képtelen lakosok igényeinek" - fejtegette Borhy László.
Bemutatják a kiállításon a falfestészetet is, hiszen Brigetio lakóházaiból gyönyörű freskók ismertek.
"Azt lehet mondani, hogy szinte mindenhonnan színvonalas freskók kerülnek elő, amelyek helyben készültek. Találtunk festékrögöket és edénybe beleszáradt gipszet, ami szintén a festők működésére utal. Sajnos keveset tudunk róluk, kilétükre sem derült fény, de művészetüket megismerhettük a brigetiói ásatások során" - mutatott rá Borhy László, aki nagyon érdekesnek nevezte, hogy sikerült a festőkkel együtt dolgozó szakemberek munkáját is kimutatni.
A falfestményeket helyreállító restaurátorok rábukkantak a freskók szerkesztésének nyomaira, ezek alapján rekonstruálható volt, hogy hogyan jelölték be körzővel és egyéb eszközökkel a leendő festmény struktúráját. "Megpróbáljuk az ásatási leletek alapján nagyon sokrétűen bemutatni a brigetiói iparosok tevékenységet" - összegezte Borhy László.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.