Nemzetközi első világháborús emlékművet emelnek Franciaországban
2012. június 25. 13:32 MTI
Az első világháborúban (1914-18) Észak-Franciaországban meghalt mintegy 600 000 különböző állampolgárságú katona neve szerepel majd azon a nemzetközi emlékművön, amelyet a háború kezdetének századik évfordulójára építenek.
Ez egy "nemzetközi emlékmű lesz, amely most első ízben túllép a tragédia nemzeti emlékezetén" olvasható a Nord-Pas-de-Calais régió közleményében, amely a Nemzeti Örökség Francia Igazgatóságának és a védelmi minisztérium levéltárának támogatásával az Ablain-Saint-Nazaire-ben emelendő emlékmű építését szervezi.
Az emlékműre felírják a mintegy 600 000 különböző állampolgárságú katona nevét, akik Francia Flandriában és Artois-ban 1914 és 1918 között estek el. A nevek ábécé sorrendben szerepelnek majd, minden ország fiai, egykori barátok és ellenségek együtt" közölte a regionális tanács.
Az emlékmű célja az lesz, hogy emlékeztessen az európai társadalmakat sújtó tömeges emberáldozatra áll a közleményben. Az emlékművet az 1920-ban létrehozott legnagyobb franciaországi katonai temető, a Notre-Dame de Lorette közelében állítják majd fel, ahol 40 ezer katona nyugszik.
A Philippe Prost francia építész tervezte emlékművet, amely fotocellás elemek segítségével állandó éjszakai kivilágítást kap, 2014 tavaszán adják át. Az első világháborúnak hivatalos adatok szerint 8,6 millió halottja volt, akikről 2014. június 28-től kezdve négy éven át világszerte megemlékeznek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap