Ami naggyá tette Kanadát
2012. április 16. 08:57
Tízezer áldozatot, köztük 3600 kanadai életét követelte az első világháború egyik kevéssé ismert csatája, a Vimy-i ütközet. Az észak-amerikai ország számára mégis ez volt az a pillanat, amikor az ország fellépett a világpolitika színpadára és egységes lett.
Korábban
Sok történész van azon az állásponton, hogy – bármennyire is gyakran emlegetik a tengerentúlon, többet, mint a világháború többi, jóval fontosabb csatáját – az 1917-es Vimy Ridge-i ütközet nem járult hozzá jelentősen az antanthatalmak győzelméhez, a mindent eldöntő csatákat ugyanis 1918 augusztusa és novembere között vívták, 18 hónappal később.
„Fontossága a szimbolizmusában rejlik” – magyarázta Jonathan Vance, a Western Ontario Egyetem történészprofesszora, majd hozzátette, hogy ez volt az első alkalom, amikor a kanadai hadsereg négy hadosztálya egyszerre harcolt.
Egy hete négyezer kadét és főiskolás utazott Észak-Franciaországba, hogy részt vegyen a csata 95. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen. A Vimy-csatában összesen tízezer katona, köztük 3600 kanadai esett el. Az első világháború többi csatájához képest az áldozatok száma alacsony volt, különösen ha azt vesszük, hogy a Királyi Új-Fundlandi Ezredet 1916. július 1-jén Beaumont-Hamelnél gyakorlatilag teljesen kiirtották.
Jonathan szerint Vimy Ridge hozzájárult ahhoz, hogy megszülessen az egységes kanadai nemzet. „A csata után sokszor elhangzott, hogy milyen jó példa volt ez Kanada számára, hogy mit kell csinálni, ha közös cél érdekében egyesül a világ. Ez megmutatta, hogy milyen nagy tud lenni az ország, ha közösen kell lépni” – mondta el a történész
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap