Hárommillió dollár az Oscar-szobrokért
2012. február 29. 13:10 MTI
Több mint hárommillió dollárért - hozzávetőleg 645 millió forintnak megfelelő összegért - kelt el az a 15 régi Oscar-szobor, amelyet kedden az amerikai filmakadémia tiltakozása ellenére árvereztek el Los Angelesben.
Korábban
A kalapács alá került, 1930-as és 1940-es évekből származó aranyfigurák között volt Herman Mankiewicz Oscarja is, amelyet az Aranypolgár forgatókönyvéért kapott. Ez a szobor közel 590 ezer dollárért - mintegy 126 millió forintért - talált gazdára, a becsült ár jó kétszereséért - számolt be róla az aukciót szervező Nate D. Sanders árverési ház.
John Ford Hová lettél, drága völgyünk? című filmjének Oscarjáért, amelyet nyolc éve alig százezer dollárért árvereztek el, most csaknem 275 ezer dollárt fizetett ki egy vásárló. A Cavalcade (Felvonulás) című dráma 1933-ban elnyert legjobb filmes Oscarját pedig több mint 330 ezer dollárért - nagyjából 70 millió forintnyi összegért - vette meg egy licitáló.
Az árverésre két nappal az idei Oscar-díjak kiosztása után került sor. A filmakadémia bírálta az árverést, de jogi eszközök nem álltnak rendelkezésére, hogy megakadályozza a szobrok eladását.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap