Új régészeti múzeum nyílik Egyiptomban
2012. január 11. 15:46 MTI
Nagy pompával 2015-ben avatják fel a gízai piramisoknál épülő új egyiptomi régészeti múzeumot, amelyben több mint 100 ezer műkincset tesznek közszemlére a fáraók korából - jelentette be Mohamed Ibrahim egyiptomi régészeti miniszter kedden.
Korábban
A politikus előző nap írt alá megállapodást az Orascom egyiptomi és a B6 belga építőipari cégekkel a gigantikus beruházás harmadik szakaszának megvalósításáról.
A Nagy Egyiptomi Múzeum felépítését az tette szükségessé, hogy a kairói belvárosban, a Tahrir téren lévő Egyiptom Múzeum már nem képes befogadni a töméntelen új leletet és a hatalmas turistaáradatot. A beruházás még Hoszni Mubarak elnöksége idején, 2002-ben indult. Záhi Havvász volt régészeti vezető 2010-ben a Hill International nevű amerikai céggel írt alá megállapodást az 550 millió dollár összköltségű gigaberuházás 2012-re történő befejezéséről. Az új miniszter keddi bejelentése szerint a "fáraói" beruházás 20 ezer új munkahelyet teremt, ebből 5 ezret az építkezés harmadik szakaszának idejére.
A 117 hektáros múzeum Kairó kapuinál, a gízai piramisok melletti fennsíkon emelkedik majd, és nemcsak az ókori Egyiptomról szóló legnagyobb és legjelentősebb tárgyi gyűjteménynek ad otthont, hanem nemzetközi kulturális központként is működik. Helyet kap benne egy nemzetközi mumifikálási kutatóközpont, és rengeteg raktár is a meglévő és leendő régészeti leleteknek.
Bejáratát a legjelentősebbnek tartott egyiptomi uralkodó, II. Ramszesz kolosszális szobra őrzi majd, amelyet már 2006-ban a helyszínre szállítottak a kairói Tahrir térről. Az egyiptomi hatóságok arra számítanak, hogy a világ legjelentősebb, 2015-re elkészülő óegyiptomi régészeti gyűjteménye évente öt-nyolc millió turistát vonz majd.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Szokatlan játékokkal múlatták az időt az Újvilág őslakosai az európai hódítás előtt
- Feláldozott emberek maradványait találták meg egy maja romvárosban
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap