Repülőteret nevezhetnek el Havelről
2012. január 10. 16:26 MTI
A cseh kormány hamarosan megvitatja annak lehetőségét, hogy a főváros nemzetközi repülőterét a decemberben elhunyt korábbi államfőről, Václav Havelről nevezzék el.
Korábban
A kérdést Miroslav Kalousek pénzügyminiszter karolta fel, akit saját bevallása szerint az utóbbi időben nagyon sokan megkerestek ezzel a javaslattal; a prágai városi közgyűlés is indítványozta a Ruzyne repülőtér átnevezését. Mivel a létesítmény az állam tulajdonában áll, a fővárosi önkormányzat nem dönthet a névváltoztatásról.
Az ötlettel Fero Fenic filmrendező állt elő még karácsony előtt. Fenic az ügy érdekében petíciót is indított, amelyet már csaknem 80 ezren írtak alá, köztük neves közéleti személyiségek és művészek. A repülőteret üzemeltető cég már védjegyeztette is a Václav Havel Repülőtér elnevezést.
Az átnevezésnek azonban ellenzői is akadnak. Václav Havel korábbi személyi titkára, Vladimir Hanzel szerint inkább egy kulturális vagy oktatási intézményt kellene elnevezni a néhai köztársasági elnökről.
Havel a rendszerváltás utáni Csehszlovákia első elnöke (1989-1992), majd a szövetségi állam kettéválása után Csehország első államfője (1993-2003) volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap