Megvizsgálják Szent Krisztina és Augustus ereklyéit
2011. november 23. 13:12 MTI
Tudományos vizsgálat alá vonják Mosonmagyaróváron Szent Krisztina és Szent Augustus ereklyéit, a kutatás a szakrális emlékek megóvását szolgálja.
Korábban
Szentkuti Károly, a városi múzeum igazgatója kedden sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy a mosonmagyaróvári Szent Gotthárd katolikus plébániatemplom karzatán ideiglenesen elhelyezett szakrális emlékek természettudományos és műszaki jellegű kutatása, majd restaurálása az ereklyék megóvását szolgálja.
Az ereklyéket Habsburg Mária Krisztina főhercegnőnek és Albert Kázmér szász-tescheni hercegnek adományozta VI. Pius pápa jegyajándékként. Az adományról a pápai udvarban kísérőiratok készültek 1776-ban, amelyeket a plébánián őriznek - mondta el Nagy József prépost.
Az ereklyék a kapucinus kolostortemplomból kerültek át a magyaróvári plébániatemplomba. A barokk templom alatt lévő kripta kedvezőtlen klímája erősen kikezdte mindkét csontereklye barokk ruházatát. A selyem- és bársonyszövetek megfakultak, a többszöri mozgatás miatt a csontok eredeti pozíciójukból elmozdultak. Az ereklyéket és a textíliákat penészgomba-fertőzés támadta meg, ezért vált sürgetővé fertőtlenítésük, komplex vizsgálatuk, majd restaurálásuk.
A vizsgálat célja az is, hogy beazonosítsák a két szentet, akiket ókeresztény vértanúként tisztelnek - mondta Kristóf Lilla Alida antropológus. A tudományos munkálatokat az a kutatócsoport végzi, amelynek tagjai a győri Bazilikában őrzött Szent László-hermát vizsgálták a közelmúltban - tette hozzá az antropológus.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap