2013-ban nyílik a Lengyel Zsidók Történetének Múzeuma
2011. szeptember 20. 11:12 MTI
A varsói gettófelkelés kitörésének 70. évfordulóján, 2013. április 19-én megnyitja kapuit a látogatók előtt a Lengyel Zsidók Történetének Múzeuma (MHZP) a lengyel fővárosban - jelentették be Varsóban.
Korábban
Az építkezés helyszínén rendezett sajtóértekezleten jelen volt a PPP-konstrukcióban létesülő múzeum építésében részt vevő valamennyi fél képviselője: Bogdan Zdrojewski, a kultúra és nemzeti örökség minisztere, Hanna Gronkiewicz-Waltz varsói főpolgármester, Marian Turski, a Múzeumi Tanács elnöke, Agnieszka Rudzinska, a múzeum igazgatója és Piotr Wislicki, a Zsidó Történeti Intézet (ZIH) elnöke.
Az MHZP a világ egyetlen múzeuma, amely a lengyel zsidók ezeréves történetét mutatja be a középkortól máig. Kulturális intézmény lesz, egyúttal az emlékezés és párbeszéd helye, ahol a fiatal nemzedékeket toleranciára és megbecsülésre nevelik.
A hétfői sajtóértekezlet fő újdonsága az volt, hogy a kulturális minisztérium és Varsó városa bejelentette, a négyszeresére, 10 millió zlotyra (670 millió forint) emeli a múzeum építésére szánt hozzájárulást, ami lehetővé teszi a munkálatok felgyorsítását és a csupa beton- és üvegépület megnyitását a tervezett időpontban. A múzeum alapkövét 2007-ben helyezték el az egykori gettó helyén, a Gettó Hőseinek Emlékműve előtti téren. A teljes beruházás mintegy 200 millió zlotyba (13 milliárd forint) kerül.
A múzeumtól 350 méterre található az egykori Umschlagplatz, ahonnan a hitleristák a varsói gettóból 300 ezer lengyel zsidót vonatszerelvényeken a treblinkai megsemmisítőtáborba hurcoltak. A lengyel zsidóság Európa egyik legnagyobb zsidó közössége volt a II. világháború előtt, mintegy 3,5 millió főt számlált. Túlnyomó részük a holokauszt áldozata lett.
A múzeum már működő honlapja a http://www.jewishmuseum.org.pl/ címen érhető el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- Sió tündér legendáját is elhozták a Városligetbe a millenniumi ünnepségek
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Városligetben nyílt meg Európa második gépi hűtésű korcsolyapályája
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- A gyerekeknek is kitűnő szórakozást kínált a régi Városliget
- Robinsonná válhattak a kalandvágyó gyerekek a régi Városligetben
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap