Szeptember 11. tárgyai Washingtonban
2011. szeptember 7. 11:04
Egy washingtoni múzeumban lesznek megtekinthetőek a szeptember 11-i támadás tárgyai, amelyeket az FBI kölcsönzött a Newseum-nak; a tárlattal a tíz éve bekövetkezett tragédiának állítanak emléket.
Korábban
A szeptember 11-i terrortámadás bizonyítékait Washington sajtómúzeuma, a Newseum állítja ki új tárlatán (War on Terror: The FBI's New Focus), amely szeptember 10-11-én ingyenesen lesz majd megtekinthető. "Ők bizonyítéknak hívják, mi leletnek nevezzük" - közölte Susan Bennett, az intézmény alelnöke, aki a kiállítás szerepét a berlini falhoz hasonlította az emlékezet szempontjából; "úgy gondoljuk, hogy fontos ezeken a tárgyakon keresztül elmondani 9/11 történetét, és hogy mindez miképpen változtatta meg az életünket" - tette hozzá Bennett. A 2012 végéig megtekinthető tárlatnak az FBI kölcsönözte a tételeket. Cathy Trost kiállítási igazgató szerint ezek a tárgyak "érzelmileg kapcsolják az embereket a történethez".
A 2001. szeptember 11-én végbement terrortámadásban 2753 személy halt meg a World Trade Center elleni támadás során, illetve 184 egyén vesztette életét Észak-Virginiában a Pentagon épületénél, valamint 40 ember hunyt el az United Airlines 93-as járatának lezuhanása következtében. A kiállításon személyes tárgyakat is megjelenítenek; ezek közé tartozik Ruth McCourt tárcája, aki négyéves kislányával, Juliannával Disneyland felé utazott; céljukat azonban sosem érték el, gépük a WTC déli tornyába csapódott. A romok között talált telefonok napokig csörögtek, mivel az elkeseredett családtagok szeretteik megmenekülésében reménykedtek.
A bemutatón az FBI ügynökei által használt eszközök is kiállításra kerülnek: többek közt egy ásó és egy gereblye is látható lesz, amelyeket a romok közötti kutatásra használtak a szövetségi szervezet emberei. Emellett archív interjúkat is bemutatnak majd, amelyeket egykori FBI ügynökökkel, valamint Oszama Bin-Ladennel készítettek. Ez utóbbit John Miller, az ABC munkatársa készítette, csupán két hónappal az afrikai támadások előtt. A sajtómúzeum kioszkokat is előkészít a látogatóknak, ahol az emberek megoszthatják az emlékeiket a tíz évvel ezelőtti vészterhes napról.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Magyarországi pápalátogatások
- Prédikálás miatt jelentette fel Husz Jánost az érsek
- A „Hit védelmezője”, VIII. Henrik még Lutherrel is szembeszállt
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- Másodjára szőrcsuha helyett páncélban zarándokolt IV. Henrik a pápához
- Gátlástalan eszközökkel gyűrték le Itáliát a semmitől vissza nem riadó Borgiák
- Szembenézett a katolikus egyház múltbeli tetteivel II. János Pál pápa
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap