Múzeumba viszik az istenségek szobrait a Nemrut-hegyről
2011. augusztus 30. 07:56 MTI
Múzeumba szállítják Héraklész, Zeusz, Apollón, illetve Mithrász istenségek szobrait a törökországi Nemrut-hegyről, így akarják megóvni a világörökséghez sorolt alkotásokat a növekvő eróziótól, az éghajlati körülményektől és a turistáktól.
Korábban
Az i.e. 1. századból származó szobrok a tengerszint felett kétezer méteres magasságban dacolnak az idővel. Az istenségeket ábrázoló munkák I. Antiochus Teos kommagéné király uralkodása idején, akkor születtek, mikor az uralkodó úgy határozott, új vallást alapít a hellén és a perzsa krédókat összemosva. A szobrok mellett található a király síremléke, egy kilenc méter magas szobor, amelyhez két oroszlán és két sas tartozik. Az ókori alkotásokra 1881-ben talált Charles Sester német mérnök.
A szobrok az elmúlt évszázadokban károkat szenvedtek a Nemrut-hegyen uralkodó időjárás viszontagságai - a hideg tél és a forró nyár-, a földrengések és a látogatók miatt, a Törökország egyik jelképének számító különleges darabokhoz évente több ezren zarándokolnak el.
A turizmusért és kultúráért felelős miniszter, Ertugrul Günay az NTV csatornának nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy miután több lehetőséget is tanulmányoztak, a minisztérium úgy döntött, az lesz a legjobb, ha a szobrokat egy múzeumba szállítják, a hegyen pedig másolatokat helyeznek el. Mindez persze komoly vitákat is kiváltott, így még nem tudni: ténylegesen mi lesz az értékes leletek sorsa.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.