Illegális ásatások miatt idegesek a görögök
2011. augusztus 23. 13:21
Illegális ásatások borzolják a nemzetközi régésztársadalom kedélyeit, ugyanis a török ciprióta sajtó nemrég hírt adott a nemzetközi joggal ellentétes feltárások eredményeiről.
Korábban
A ciprusi Famagusztától néhány kilométerre fekvő Szalamisz területén zajló – nemzetközi jogba ütköző - ásatások eredményeiről diadalmas riportokban számolt be pár napja a török sajtó.
Az első feltárások 1998-ban kezdődtek meg az Ankarai Egyetem és a ciprusi török területen fekvő Kelet-Mediterrán Egyetem együttműködésében. Tavaly a régészek három nagy szobrot találtak az egykori szalamiszi római fürdők területén; a plasztikák közül az első egy római császárt ábrázolhat, míg a második és harmadik Hádész istent, és feleségét, Perszephonét jelenítheti meg. A szakemberek két másik töredezett állapotban fennmaradt alkotást szatírokként határoztak meg.
A nemzetközi régészközösség elítéli a Szalamisz városának területén folyó kutatásokat, ugyanis a Törökország és Ciprus által is aláírt Hágai Egyezmény szigorúan tiltja a feltárásokat az idegen megszállás alatt álló területeken. A ciprusi külügyminisztérium panaszt nyújtott be az ügyben az UNESCO-nak, valamint az ENSZ-nek és az Európa Tanácsnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap