Szódásüveg formájú csobogó Jedlik Ányos emlékére
2011. szeptember 12. 11:57 MTI
Szódásüveget formázó csobogó- és ivókúttal gazdagodik a győri belváros. A különleges látványt nyújtó köztéri alkotást Jedlik Ányosnak, a szódavízgyártó készülék feltalálójának tiszteletére állítják a tudós-tanár és tudományszervező bencés szerzetesről elnevezett utcában.
Korábban
Az ötlet Sándor János építésztől származik, aki a Jedlik Ányos utca napokban megkezdett felújításának terveit készítette. Az ő kezdeményezésére készült el Hefter László üvegművész közreműködésével a szokványosnak nem mondható megjelenésű díszkút makettje. A mű vélhetően éppen különlegessége folytán lesz a győri belváros egyik idegenforgalmi attrakciója.
Jedlik Ányos életpályája több szálon kötődik a városhoz. Győri tanárkodása idején 1828-ban, 28 évesen alkotta meg az elektromotor modelljét, a forgonyt. Nem sokkal előbb kezdett el foglalkozni a szódavíz előállításával. Az eredmény magáért beszélt: a bencés rendházat az 1820-as évek végén már ellátta mesterséges ásványvízzel, amelyet citrommal vegyítve kellemes üdítőitalként, jóféle borral elegyítve fröccsként fogyaszthattak a bencés atyák.
A tudós szerzetes öt év híján végigélte a 19. századot, amelyet Simonyi Károly a nagy feltalálók korának nevezett A fizika kultúrtörténete című művében. Csaknem egy évszázados életében Jedlik Ányos az említetteken túl még számos tudományos felfedezést tett, közülük legismertebb a dinamó feltalálása.
Vitathatatlan azonban, hogy a köztéri csobogó gondolatához leginkább a feltaláló szódavízprogramja kapcsolható, így született meg a makett, amelyet a tervek szerint a maga valóságában ez év késő őszén már megcsodálhatnak az arra járók. A díszkút medencéje három méter átmérőjű lesz, külső felületét mészkő, a belsőt mozaik díszíti. A medence oldalán olvasható véset megemlékezik majd Jedlik Ányosról és találmányáról, hogy azok is megismerjék, akik eddig nem hallottak róla - mondta Sándor János az MTI-nek.
Hefter László tájékoztatása alapján a szódásüveget többrétegű öntött üveglap alkotja, amely belső világítást kap a tervek szerint. A város által finanszírozott beruházás keretében a Jedlik Ányos utca is megújul, a közelben lévő Frigyláda körül pedig pihenőt alakítanak ki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A brit kormányzat kénytelen volt eleget tenni a zendülő matrózok követeléseinek
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap