Megtalálhatták a náci atomprogram radioaktív hulladékait
2011. július 21. 10:01 The Daily Mail
Német atomtudósok szerint megtalálták a Hitler titkos atomprogramjából visszamaradt nukleáris hulladékokat egy Hannoverhez közeli bányában.
Korábban
A német kutatók tájékoztatása szerint több mint 126 ezer hordó nukleáris anyag hever hatszáz méterrel a föld felszíne alatt egy régi sóbányában. Korábban olyan szóbeszédek láttak napvilágot, hogy az atomprogramon dolgozó, radioaktív sugárzást kapott tudósok is itt nyugszanak, akiknek testét SS-tisztek égették el a legnagyobb titoktartás közepette.
A radioaktív hulladékok tárolására szolgáló Schacht Asse II egykori vezetője elmondta, hogy 1967-ben az „előző háború során a német atomprogramból visszamaradt uránium maradványokat rejtették ide”. A forrásra azonnal felkapták a fejüket a történészek, akik eddig úgy hitték, hogy a náci fegyverprogram közel sem volt olyan előrehaladott állapotban, hogy ekkora mennyiségben keletkezzen nukleáris hulladék.
Németország volt az első olyan nyugati állam, amely bejelentette, hogy az összes atomerőművét bezárja, ami a nukleáris anyagok tárolására szolgáló létesítményekkel együtt több milliárd eurót emésztene fel. A Greenpace környezetvédő csoport a bányával kapcsolatos összes dokumentum titkosítás alól való feloldását kérte a szövetségi parlamenttől.
1939 januárjában, kilenc hónappal a második világháború kitörése előtt Otto Hahn és Fritz Strassmann büszkén jelentették be, hogy történelmi kísérleteket folytatnak a maghasadás területén. A német „urániumprogram” röviddel Lengyelország megtámadása után vette kezdetét. A program katonai célokra való felhasználásának kérdését Kurt Diebner fizikus vizsgálta meg, s még ugyanabban az évben Werner Heisenberg elmondta, hogy a nukleáris láncreakció igenis kivitelezhető. Habár a háború keresztülhúzta a számításaikat, a Harmadik Birodalom bukása előtt a náci tudósok komoly lépéseket tettek az urándúsítás felé.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap