Eltemették Habsburg Ottót
2011. július 17. 09:43 MTI
Ünnepélyes keretek között végső nyugalomra helyezték szombaton Bécsben Habsburg Ottót.
Korábban
A július 4-én, Németországban elhunyt politikust, egykori trónörököst a belvárosi Kapucinusok templomának kriptájában temették el. Előzőleg a Szent István székesegyházban (Stephansdom) mondtak gyászmisét az elhunytért mintegy ezer gyászoló, köztük európai uralkodóházak tagjai jelenlétében. Részt vettek a gyászmisén osztrák és külföldi politikusok is, köztük Jadranka Kosor horvát miniszterelnök, Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke, Karl Schwarzenberg cseh külügyminiszter és Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes.
A gyászmise végén megszólalt a Stephansdom legnagyobb harangja, a 21 tonnás híres Pummerin, amelynek hangját csak kivételes alkalmakkor és nagy egyházi ünnepeken hallhatják a bécsiek. A család fekete-sárga sávos, címeres zászlójával letakart koporsót ezután ünnepélyes menetben vitték Bécs történelmi belvárosán át a dómtól a Kapucinus templomig. Az élen az osztrák katonaság díszegysége haladt. Mögöttük a gyászmise résztvevői és a menethez a dóm előtt csatlakozó gyászolók következtek. Több száz díszruhás, illetve történelmi egyenruhát viselő taggal képviseltették magukat lovagrendek és az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területéről érkezett különböző katonai hagyományőrző egyesületek.
A menet több ezer ember sorfala előtt indult a dóm előtti térről a Grabenen, majd a Kohlmarkton a Hofburg felé. A két és fél kilométer hosszú útvonal az egykori császári palota udvarán át a forgalom elől ideiglenesen lezárt belvárosi körúton, a Ringstrassén folytatódott, majd az Operaház mögött kanyarodott vissza a Kapucinusok templomához.
Ahogy 1989-ben Habsburg Ottó anyja, Zita királyné temetésekor, ezúttal is a gyászszertartások része volt az úgynevezett "kopogtatási ceremónia". Először az elhunyt egykori trónörökösi címeit, majd politikai tisztségeit sorolták fel, s a szerzetesek mindkétszer azt felelték belülről: "nem ismerjük őt". Csak a harmadik kopogtatás után nyitották ki a kaput, amikor a "Ki kér bebocsátást?" kérdésre azt a választ kapták: "Ottó, egy halandó, bűnös ember".
Habsburg Ottó koporsójával együtt Ausztriába szállították és szintén a kapucinusok kriptájában helyezték örök nyugalomra tavaly elhunyt felesége, Regina földi maradványait is. A kripta a XVII. század óta a Habsburgok fő temetkezési helye. Itt található Habsburg Ottó anyja, az 1989-ben Svájcban elhunyt Zita királyné sírja is. Ottó apját, az utolsó magyar királyt, IV. Károlyt (I. Károly osztrák császárt) Madeira szigetén temették el 1922-ben.
Az utolsó magyar király, IV. Károly (I. Károly osztrák császár) legidősebb fia 98 évesen hunyt el a németországi Pöckingben. A gyászszertartások Bajorországban kezdődtek, és e héten Mariazellben folytatódtak. Habsburg Ottó szívét kívánsága szerint külön urnában, a Pannonhalmai Bencés Főapátságban helyezik végső nyugalomra. A szertartás előtt a budapesti Szent István Bazilikában mondanak gyászmisét vasárnap Habsburg Ottóért.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05