Thomas Mann-díjat kap Jan Assmann
2011. július 15. 10:12 MTI
Az egyiptológus Jan Assmann kapja idén a Müncheni Bajor Szépművészeti Akadémia és Lübeck város közös, Thomas Mannról elnevezett irodalmi díját.
Korábban
A huszonötezer euróval járó kitüntetést Assmann december 4-én veheti át a 15. században épült palotában, a Müncheni Rezidenciában.
Assmann 1976 és 2003 között volt az egyiptológia professzora Heidelbergben. Könyveiben a vallástörténeti és antropológiai perspektívát irodalom- és kultúratudományi nézőponttal ötvözi, ezzel nemcsak a szakértőket, hanem a széles olvasóközönséget is megérintik művei, amelyeket Thomas Mann szellemét tükrözve írja - indokolta döntését a zsűri.
A Thomas Mann-díjat először 2010-ben adták át, akkor Christa Wolf író kapta a kitüntetést. A Bajor Szépművészeti Akadémia 2008-ban keresztelte át 15 ezer euró díjazással járó nagy irodalmi díját Thomas Mann-díjra, ezzel azonban felbőszítette Lübeck városát. A hanzaváros ugyanis azonos nevű, 10 ezer eurós díját 1975-ben alapította a Nobel-díjas író születésének századik évfordulója alkalmából. A lübecki kitüntetést három évente ítélték oda.
A két intézmény végül közös díj alapításáról döntött, amelyet tavaly nyújtottak át első ízben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap