Visszatért a "rózsaszín tank" Prágába
2011. június 21. 10:25 MTI
Visszatért Prágába a "rózsaszínű tank", jelképezve, hogy két évtizede hagyta el a szovjet hadsereg Csehszlovákiát, és feloszlatták a volt szocialista országok katonai szervezetét, a Varsói Szerződést.
Korábban
A híres tank 1945 és 1991 között a cseh főváros Smíchov negyedének főterén - egykoron Szovjet harckocsizók tere, ma Kinsky tér - állt, arra emlékeztetve a prágaiakat, hogy Csehszlovákiát és fővárosát a Vörös Hadsereg szabadította fel a náci uralom alól.
A hivatalos legenda szerint ez a tank volt az első, amely megérkezett Prágába, miután 1945 május 5-én kitört a náciellenes felkelés, és a felkelők rádión keresztül a város megmentésére hívták fel a szövetségeseket. A történelmi igazság az, hogy az első Prágába érkezett szovjet tank a harcokban megsemmisült, ezért a smíchovi főtérre egy akkoriban legmodernebb, jó állapotban lévő szovjet acélkolosszus került.
Az 1989-es rendszerváltás után 1991 áprilisában David Cerny, a cseh képzőművészet nemzetközileg ismert fenegyereke néhány barátjával együtt egy éjszaka rózsaszínűre "változtatta" a zöld tankot azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet arra: szerintük a régi kommunista idők elmúltak, és a harckocsi a múzeumba való. Cerny és barátai első ízben még büntetést kaptak, újra zöldre kellett festeniük a tankot, de a vita a múlt és a köztéri jelképek átértékeléséről megindult. A tank később még néhányszor színt váltott, majd végérvényesen a Prága melletti Lesanyban lévő szabadtéri katonai múzeumba került.
A szovjetek távozásának 20. évfordulója alkalmával az volt az eredeti terv, hogy a harckocsit a Vencel térre a cseh nemzeti múzeum elé viszik, és ott állítják ki. Ez is jelkép lett volna: a nemzeti múzeum homlokzatán máig is látni azokat a nyomokat, amelyeket 1968 augusztusában - a Varsói Szerződés dicstelen csehszlovákiai beavatkozásakor - hagytak rajta a szovjet fegyverek. Ezt a tervet végül megváltoztatták. Szakértők ugyanis attól tartottak, hogy a negyven tonnás kolosszus elhelyezése a Szent Vencel szobor mellett problémát okozhatna, mert a tér felső része alatt nagy aluljáró és metró is van.
A "rózsaszín tank" végül is Prága központjában közel, a Károly hídhoz egy pontonon a Moldva folyón lett elhelyezve, és július elsejéig lesz látható. A cseh fővárosban ezzel kezdetét vette A szabadság hete elnevezésű rendezvénysorozat, amely a húsz évvel ezelőtti eseményeket eleveníti fel. A szabadság hetét a civil szervezetek kezdeményezték, de besegített a védelmi és a külügyi tárca, valamint a katonai történetei intézet is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Csak az anyasággal válhattak szabad nőkké a szultán ágyasai
- Naponta csodálhatták anyjuk bátorságát Zrínyi Ilona gyermekei
- Egy étterem volt az amerikai feminista mozgalom első főhadiszállása
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Angyal a pokolban: Andrássy Ilona, a lelkiismeretes ápolónő
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.