Újra állhat Habsburg Ausztria élén
2011. június 17. 16:42 MTI
Eltörölte a Habsburg család tagjait az elnökjelöltségből kizáró rendelkezést csütörtökön az osztrák parlament. A tilalmat az Osztrák-Magyar Monarchia széthullása és az első Osztrák Köztársaság alapítása után vezették be, hogy ezzel is védjék a köztársaság fiatal intézményét a monarchia visszaállítására irányuló esetleges törekvések ellen.
Korábban
A kizárás megszüntetését Ulrich Habsburg-Lothringen osztrák politikus kezdeményezte, azzal érvelve, hogy a rendelkezés idejétmúlt és jogsértő. Az ellenzéki Zöldek soraiban politizáló Ulrich Habsburg-Lothringen indulni akart a tavalyi államfőválasztáson, ezért az alkotmánybíróságtól a rendelkezés hatályon kívül helyezését kérte. A testület azzal az indoklással utasította el a beadványt, hogy a kérelem időben túl közel esik az elnökválasztáshoz.
Az elmúlt egy év alatt előbb a kisebbik kormánypárt, a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP), majd később - fenntartásaik hangoztatása ellenére - a koalíciós partner Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) is a kezdeményezés mögé állt. A "Habsburg-paragrafus" felülvizsgálását szorgalmazta a tavaly újraválasztott, szociáldemokrata kötődésű köztársasági elnök is. Heinz Fischer hangsúlyozta, hogy már megszilárdult Ausztriában a köztársasági elv.
A parlament a postai úton való szavazás szabályainak módosításáról is határozott csütörtökön. Eltörölte a szavazólapok beérkezéséhez szabott nyolcnapos határidőt, a voksoknak így legkésőbb a választás napján meg kell érkezniük a választási hatósághoz. A törvénymódosítást az ötből négy parlamenti párt megszavazta, az ellenzéki Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) kivételével. Az FPÖ azért nem támogatta a módosítást, mert teljes egészében elutasítja a levélben történő szavazást.
Ausztriában 2007 óta a választás napján lakóhelyüktől távol tartózkodók választhatnak a postai úton való szavazás és aközött, hogy egy másik választókörzetben adják le a szavazatukat. Levélben szavazhatnak az ágyhoz kötött betegek is. A módszert a bevezetése óta viták övezik. A bírálatok egyik központi eleme az volt, hogy a most megszüntetett nyolcnapos határidő mellett nem lehetett kizárni azt, hogy a választás napja után, az előzetes választási eredmények ismeretében is lehessen szavazni. Vannak emellett olyan vélemények is, hogy a postai szavazás nem felel meg a választójog közvetlen, személyes és befolyástól mentes gyakorlása elvének.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap