Reflektorfényben a haditudósítók ismeretlen élete
2011. június 8. 18:34
A nottinghami War Museum North nemrég nyílt kiállítása a haditudósítók személyes munkaeszközein keresztül ragadja meg a harctéri újságírás veszélyes és ismeretlen világát.
Korábban
A kiállításon olyan tárgyakat mutatnak be, mint a Reuters kocsiját, amelyet rakétatalálat ért 2006-ban a Gázai övezetben, a Libanonban Kate Aide lábába fúródott eltévedt lövedék, John Simpson 2001-es afganisztáni útja során viselt burkája, illetve Michael Nicholson vietnami tudósításaihoz használt írógépe, vagy éppen Martin Bell fehér ruhája, amelyben a boszniai háború harctereiről tudósított. Emellett egyenruhákat, jegyzetfüzeteket és sajtóbelépőket is bemutatnak a tárlókban.
A bemutató olyan korai haditudósítók életművét is áttekinti, mint az első világháború során híressé vált Philip Gibbs és Hemingway harmadik felesége, Martha Gellhorn. Ezenfelül Clare Hollingworth, Richard Dimbleby és Alan Moorehead személyében a második világháború idején tevékenykedő legendás újságírók is bemutatásra kerülnek a későbbi generációk olyan nagy alakjaival együtt, mint Rageh Omaar, Jeremy Bowen és Brian Hanrahan.
A kiállítás sajátossága, hogy azt a bámulatos technikai fejlődést szemlélteti tárgyain keresztül, amely a haditudósítások elmúlt száz évét jellemezte, valamint bemutatja azt is, hogy a harctéri újságírás miképpen változtatta meg a háborúkról való képünket.
Az ingyenes időszaki tárlat május 28-tól 2012. január 2-ig tekinthető meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. világháború
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- A maffia információi segítették a szövetségeseket a szicíliai partraszállásnál
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Tengerbiológusként teljesedett ki a háború után Hirohito császár
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05