Európa legkorábbi városát tárhatták fel Bulgáriában
2011. június 6. 19:46
Egy a mükénéi civilizációnál is korábban épült város maradványait találta meg egy bolgár-görög régészcsapat. A település a leletek tanúsága szerint fejlett védelmi rendszerrel és kézműiparral rendelkezhetett.
Korábban
Bolgár régészek Európa legrégebbi városát találhatták meg a közép-bulgáriai Pazardzsik megyében fekvő Junaszite településnél. A kutatócsoportot bolgár részről vezető Jaszen Bojadzsiev szerint a feltehetően 6800 éves város a mükénéi civilizációnál is régebbi lehet.
A bolgár régész által vezetett bolgár-görög csapat 2008-ban egy ősi temetőt talált, amely Junaszite után kapta nevét. Később a régészcsapat egy több mint 100 ezer négyzetméter alapterületű, fallal védett település romjait is azonosította.
A becslések szerint az egyik szakaszán öt méteres szélességet és öt méteres magasságot elérő falat i. e. 4700-4600 körül emelhették, vele párhuzamosan egy árok és egy másik fal is futhatott. A település legmagasabb pontján fellegvár helyezkedik el, amelyen belül nemcsak lakóházak, hanem műhelyek is vannak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap