Tizenhét éve fosztogatják az Iparművészeti Múzeumot
2011. március 8. 15:09 MTI
Tizenhét éve fosztogatják a budapesti Iparművészeti Múzeum gyűjteményét; a kár az eddigi adatok szerint legalább 50 millió forint, a rendőrség már nyomoz az ügyben - írja a Magyar Hírlap mai száma.
Korábban
A lap szerint az intézményben tavaly végzett leltározás idején bukkantak az 1994 óta tartó fosztogatás nyomaira. A szakemberek ekkor vették észre, hogy a kiállított műtárgyak egy része nem egyezik a nyilvántartással, több tárgyat értéktelenebbre cseréltek ki, illetve, hogy a dokumentációt is meghamisították, például kartonokat írtak át.
A nemrég újraválasztott Takács Imre főigazgató februárban tett feljelentését követően a Nemzeti Nyomozó Iroda műkincsvédelmi alosztálya nyomozást indított ismeretlen tettes ellen. A rendőrség a nyomozás sikere érdekében az ügy részleteiről nem adott tájékoztatást, ahogy az intézmény vezetése sem.
Kiállított vagy publikációban szereplő műalkotás nem tűnt el az Iparművészeti Múzeumból - közölte Takács Imre főigazgató. Hozzátette, az eltulajdonított műkincsek pontos számát és értékét még nem állapították meg, de ezzel kapcsolatos információt a nyomozás lezárultáig nem is közölhet. Azt azonban elmondta: jelenlegi ismereteik szerint sem kiállított, sem már publikált tárgy nem hiányzik a raktárakból.
Mint a főigazgató hangsúlyozta, egy nagy múzeum bármennyit költ is a biztonságra, "a szubjektív elem, az emberi tényező nem hagyható ki". Az Iparművészeti Múzeum jövőjét azonban nem ez a rendkívüli eset határozza meg - fűzte hozzá, sürgető feladat lenne ugyanis a rendkívül leromlott állapotban lévő épület rekonstrukciója és fejlesztése. Ezzel lehetővé válna a múzeum és a raktárak újjászervezése, egy állandó nagykiállítás és látogatható tanulmányi raktárak létrehozatala - sorolta Takács Imre, kiemelve: a most induló gyűjteménydigitalizáció révén a teljes műtárgyállományt virtuálisan elérhetővé kívánják tenni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap