Zenészek szórakoztatták a kora újkori pláza látogatóit
2011. február 28. 09:46 MTI
Egy 17. században alapított kereskedelmi központ maradványait fedezték fel a régészek az észak-írországi Dunluce kastély romjai mellett.
Korábban
Az új felfedezésnek hála a szakemberek értékes információkkal gazdagodhatnak az egykor nyüzsgő és virágzó Dunluce városában élő emberek vásárlási és kereskedelmi szokásairól. Az észak-írországi kastély szomszédságában felfedezett település volt egykor a régió legnagyobb kereskedelmi központja, ám az 1641-es forradalmat követően hanyatlásnak indult.
A régészek az elmúlt évek ásatásai során fedezték fel a kereskedelmi központot, és tavaly egy középkori csarnokot is feltártak a kastélyban, amelynek első hivatalos tulajdonosa a kelta McQuillans család volt, akiket az 1550-es években fosztottak meg hatalmuktól a McDonalds klán tagjai.
A viharos történelmű Dunluce kastély melletti várost 1607-1608-ban alapította Randal McDonald, és kizárólag skót származású kereskedők laktak benne. A mostani ásatások során csontból készült fésűk, ruhakötők, díszes gyűszűk és csattok, korabeli táblajátékok, valamint I. Erzsébet és I. Károly (16-17. század) korából származó borosüveg, és pénzérmék darabjai kerültek a felszínre. "Még egy valószínűleg hárfa hangoláshoz használt bronz tűt is találtuk, tehát úgy tűnik, hogy zenészek is gyakran megfordultak itt és szórakoztatták az embereket. Igazán jó élete volt az ittenieknek" - idézte Rhonda Robinsont, az észak-írországi környezetvédelmi hivatal régészét a belfasttelegraph.co.uk hírportál.
A műtárgyak egy részét húsvétkor nézhetik meg az érdeklődök a kastély Régészeti termének megnyitását követően.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Jézus Krisztus három megjelenését ünnepli a kereszténység vízkeresztkor
- Számos módszerrel igyekeztek kiszámolni Jézus születésének valódi időpontját
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap