Megkezdődött a Liszt-év Burgenlandban
2011. január 27. 16:01 MTI
Ünnepi műsorral, az osztrák köztársasági elnök részvételével nyitották meg a burgenlandi Liszt Ferenc emlékév rendezvénysorozatát a zeneszerző szülőfalujában, az ausztriai Doborjánban (Raiding). Akárcsak Magyarországon, az osztrák tartományban is egész éves programsorozat keretében emlékeznek meg a zeneszerző, zongoravirtuóz születésének 200. évfordulójáról.
Korábban
Az osztrák emlékévet Heinz Fischer köztársasági elnök nyitotta meg a Liszt szülőháza mellett álló modern koncertteremben. Az ünnepi beszédek mellett Liszt-szerzemények is elhangzottak, a Magyar rapszódiák és a zeneszerző csárdásai közül.
"Hogy Franz Liszt, avagy Liszt Ferenc osztrák volt-e vagy magyar, vagy mégis osztrák?" - tette fel a kérdést az államfő arra utalva, hogy mindkét nemzet a magáénak érzi a művészt. Mint kifejtette, Liszt élete és munkássága mindenekelőtt arra példa, hogy egy művészt "nemzetek felettinek" is lehet tekinteni. Az államfő kiemelte azt is, hogy Liszt Ferenc nemcsak kiváló zeneszerző, zongoraművész és karmester volt, hanem a modern kor egyik előfutára.
Burgenland 200 koncerttel, kiállítással, illetve zeneelméleti előadásokkal emlékezik meg "a raidingi zseniről". A zenei óriás saját korában aratott hatalmas sikerére utal a burgenlandi jubileumi rendezvények mottója - "Liszt Ferenc, született szupersztár" - is. Az emlékév elnevezése, a Lisztomania 2011 ugyancsak erre hívja fel a figyelmet. A szó nem mai eredetű, Liszt kortársa, Heinrich Heine írta le így Liszt 1841-21-es németországi fellépéseinek fogadtatását. Liszt Ferenc koncertjei szerte Európában szenzációnak számítottak, ő maga a nők rajongásának tárgya volt. Ő volt az első, aki zongoristaként egyedül töltött meg fellépésére egy koncerttermet és ő vezette be a zongoraest fogalmát is - hangsúlyozzák a szervezők.
A zenei programok sorába tartozik a Raidingi Liszt Fesztivál, a lékai (Lockenhaus) orgonaestek, és Liszt előtt tiszteleg a hagyományos lékai kamarazenei fesztivál is. Az évfordulót kiállítások is kísérik. A Liszt szülőházában berendezett múzeumban az egykori "csodagyerek" gyermekéveit idézik fel, a Burgenlandi Tartományi Múzeumban a magával ragadó fellépések és európai koncertek időszakát dolgozzák fel, a kismartoni Haydn-házban Joseph Haydn és Liszt udvari zenekarvezetői tevékenységét állítják egymás mellé.
A doborjáni ünnepségen beszédet mondott mások mellett Nike Wagner, a Weimari Művészeti Fesztivál igazgatója, Liszt Ferenc és Richard Wagner leszármazottja is. Jelen voltak a tartomány politikai és egyházi elöljárói, a burgenlandi származású Norbert Darabos védelmi miniszter, Peter Nemeth kismartoni (Eisenstadt) magyar konzul és képviseltette magát a bécsi magyar nagykövetség is.
A magyarországi Liszt-emlékév rendezvényei szombaton a budapesti Művészetek Palotájában a Nemzeti Filharmonikus Zenekar ünnepi koncertjével vette kezdetét, Schmitt Pál államfő jelenlétében. A bicentenáriumon nemzetközi hírű magyar muzsikusok szerepelnek 2011-ben Európa hangversenytermeiben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Pusztulásra ítélték volna látogatóik a lascaux-i barlangrajzokat
- Neandervölgyiek nevelhettek – vagy ehettek meg – egy Homo sapiens csecsemőt 40 ezer éve
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap