Átadták a Raoul Wallenberg-díjat
2011. január 18. 14:43 MTI
Átadták a Raoul Wallenberg-díjat hétfőn Budapesten, a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban; a holokauszt idején több tízezer embert megmentő svéd diplomatáról elnevezett elismerést az idén Csillei Béla tanár, Orián Géza szociális munkás és a Sófár című újság szerkesztősége kapta meg.
Korábban
Cecilia Björner, Svédország budapesti nagykövete ünnepi beszédében elmondta, hogy Raoul Wallenberg születésének 100. évfordulójára, amelyet 2012-ben ünnepelnek, számos eseménnyel készülnek. A nagykövet hangsúlyozta: a szabadságért, az emberi jogok tiszteletben tartásáért meg kell küzdeni, ezért fontosnak kell lennie az egész világ számára, hogy az emberek folytassák Raoul Wallenberg tevékenységét. Nap mint nap meg kell ezt a harcot vívni, ezért kell emlékezni Wallenbergre, akinek "inspirálnia kell bennünket" - fogalmazott.
Marinovich Endre, az Antall József Baráti Társaság elnöke ünnepi beszédében rámutatott: Wallenberg éppen befejezte embermentő tevékenységét, túlélte a nyilasok és nácik garázdálkodásait, amikor a szovjet felszabadítók elfogták, később pedig megölték. Wallenberg cselekedeteit az ügy iránti eltökéltség és a személyes alázat jellemezte leginkább. Személyes szempontjait félretéve tette dolgát, saját életét is kockára téve - jegyezte meg.
Sebes József, a Raoul Wallenberg Egyesület soros elnöke elmondta: 2012-ben a Wallenberg nevét viselő összes alapítvány képviselőit szeretnék meghívni Magyarországra. Rauh Edit, a díj bíráló bizottságának elnöke az egyebek mellett a Raoul Wallenberg Alapítvány és a Raoul Wallenberg Egyesület által alapított elismerés átadásán közölte: az először tavaly átadott díjban azok részesülhetnek, akik aktívan közreműködnek a különböző népcsoportok, felekezetek, vallási közösségek együttélésében, az egymás iránti előítélet leküzdésében. A kitüntetés az oklevélen és emlékplaketten kívül pénzjutalommal is jár.
Laudációjában elmondta: Csillei Béla tanár felzárkóztató, pályaorientációs programjának keretében a diákok újra folytathatják a korábban megszakított alap- vagy középfokú tanulmányaikat. Az integrált tanulmányi projekt vállalja romák és más hátrányos helyzetűek továbbtanulását, ötvenen közülük már a felsőoktatásba is bejutottak.
Rauh Edit a másik kitüntetett, Orián Géza szociális munkást méltatva elmondta, hogy a református egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Missziójának tagjaként drogfüggő fiatalokkal foglalkozott. Jelenleg a főváros IX. kerületében nehéz sorsú gyermekeket támogat iskolakezdéskor, illetve táboroztatja őket nyaranta, mikuláskor pedig ajándékot oszt nekik. Orián Géza dél-baranyai falvakban is segít a roma fiataloknak a továbbtanulásban.
A több mint tíz éve megjelenő Sófár című havilap az antiszemitizmus ellen küzd, visszaemlékezéseket is közöl a holokausztról - mondta Rauh Edit. A lap hozzájárul ahhoz, hogy a fiatalok és az idősebb generációk is jobban megismerhessék a vészkorszak történéseit - fűzte hozzá. A rendezvény keretében átadták a Raoul Wallenberg Egyesület által diákoknak meghirdetett Régen volt - hol is volt? című holokauszt-ismereti vetélkedő díjait. Az ünnepség után a résztvevők megkoszorúzták Raoul Wallenberg XIII. kerületben lévő emléktábláját.
Ezzel párhuzamosan Israel Meir Lau, Tel-Aviv főrabbija hétfőn a budapesti Páva utcai Holokauszt Emlékközpontba látogatott, ahol megtekintette a zsinagógaépületet, az Áldozatok Emlékfalát és a magyar vészkorszak történetét bemutató állandó kiállítást. A 73 éves Israel Meir Lau, a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet elnöke, feleségével elsőként a zsinagógát tekintette meg, ahol épp a Wallenberg-díjátadó ünnepség kezdődött. Az Áldozatok Emlékfalánál Israel Meir Lau vendéglátóitól érdeklődött a magyar áldozatok neveinek kutatása, és emlékfalon való megörökítésének folyamata iránt. Elmondta, családi szálak fűzik Magyarországhoz, édesapja Eperjesen volt rabbi - olvasható a közleményben.
A főrabbi a kíséretével megtekintette a magyar holokauszt történetét bemutató állandó kiállítást, amelyen Molnár Judit történész, főtanácsadó, a kiállítás kurátora kalauzolta végig a vendéget. Israel Meir Lau megtekintette a deportálásokat bemutató kiállítást, valamint a holokauszt helyszíneit ismertető interaktív térképeket. "Mély szomorúsággal nézte végig a kiállítás központi terében a magyar zsidók tragikus sorsát bemutató Auschwitz Album képeit" - áll a közleményben.
A Holokauszt Emlékközpont rámutatott: a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet és a magyarországi Páva utcai intézmény évek óta indít közös, a holokauszttal kapcsolatos tanárképző programokat, tanulmányi utakat.Israel Meir Lau, Izrael Állam volt főrabbija A zsidó élet törvényei című könyvének bemutatója hétfőn volt a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában. Tel-Aviv főrabbija ma a budapesti gettó felszabadulásának 66. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen tart majd beszédet a Dohány utcai zsinagóga előtti téren. A főrabbi legutóbb 1994-ben járt Magyarországon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.