Római kori szobrot hozott felszínre a vihar Izraelben
2010. december 15. 09:21 MTI
Évszázadokon át betemetett római kori márványszobrot "tárt fel" a vihar, amely Izrael partvidékén söpört végig az elmúlt napokban.
Korábban
Az Izraeli Régészeti Hatóság közleménye szerint a tógát és szandált viselő női alakot fehér márványból faragták. A szoborra Askelón ősi kikötőjében, egy szikla törmeléke között bukkantak, amely nem bírt ellenálli a szélvihar, a hullámok és az özönvízszerű eső együttes rohamának.
"A tenger egy csodálatos szobrot ajándékozott nekünk" - hangsúlyozta Jigal Iszraeli, a régészeti hatóság kutatója. Ismertetése szerint a fej és a karok nélküli torzó körülbelül 1,2 méter magas és 200 kilogrammot nyom. Az alkotás 1800-2000 éves, abból az időből származik, amikor a rómaiak uralkodtak Júdea nyugati részén. Felszínre kerültek egy római fürdő maradványai, valamint mozaiktöredékek.
A vihar azonban komoly kárt okozott olyan izraeli régészeti lelőhelyeknek, mint a Földközi-tenger partján lévő Caesarea. A régészeti hatóságok számára ily módon gyenge vigasz a szobor előkerülése. "Nem tartjuk túl örömtelinek a felfedezést. Sokkal jobb, ha ezek a műtárgyak betemetve és védve vannak, mintha napvilágra kerülnek és károsodnak" - nyilatkozta a régészeti hatóság magát megnevezni nem kívánó másik szakértője.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap