Újabb dokumentumokat kaptak a katyni vérengzésről a lengyelek
2010. december 6. 08:29 MTI
Oroszország újabb nagy mennyiségű, a katyni (Katiny) vérengzéssel kapcsolatos iratot adott át pénteken Lengyelországnak, néhány nappal Dmitrij Medvegyev orosz elnök varsói látogatása előtt.
Korábban
A mészárlás oroszországi vizsgálatára vonatkozó félszáz kötetnyi anyagot - 1940-ben a katyni erdőben és más nyugat-oroszországi helyszíneken mintegy 22 ezer lengyel hadifoglyot, tartalékos tisztet és civilt öltek meg - az orosz államügyészség épületében adták át a lengyel félnek.
Moszkva már ezelőtt is számos, a katyni üggyel kapcsolatos iratot adott át Varsónak. Donald Tusk lengyel kormányfő fontos lépésnek nevezte az újabb dokumentumok átadását, de egyúttal hangsúlyozta, hogy Lengyelországnak az összes katyni iratot meg kell kapnia, mert "ezt az eseményt méltó módon ki kell vizsgálni". "Nyugodtan, türelmesen, de kitartóan ragaszkodni fogunk álláspontunkhoz, és tárgyalni fogunk erről az orosz féllel, az elnök (Medvegyev) látogatása idején is" - mondta Varsóban a lengyel kormányfő, aki mindazonáltal nem vár szenzációt az újabb dokumentumoktól.
Tusk azt is megjegyezte, jó lenne, ha az április 10-én Szmolenszk mellett, Lech Kaczynski néhai államfővel és számos más lengyel vezetővel a fedélzetén lezuhant kormánygép roncsait még a katasztrófa egyéves évfordulója előtt visszaszállítanák Lengyelországba. A roncsok jelenleg a szmolenszki katonai repülőtér hangárjában vannak.
Dmitrij Medvegyev december 6-án érkezik kétnapos hivatalos látogatásra Lengyelországba. Szergej Prihogyko, az orosz elnök tanácsadója pénteki moszkvai sajtóértekezletén elmondta, hogy a vizit során megvitatják a kétoldalú kapcsolatok közelmúltjának problémás aspektusait, s ezek sorában Katyn is terítékre kerül.
Marcin Bosacki lengyel külügyi szóvivő "szép gesztusnak" nevezte az iratok átadását Dmitrij Medvegyev varsói látogatása előtt. "Úgy gondoljuk, hogy ezek nagyon fontos dokumentumok. Azt közölték velünk, hogy lengyel kutatók még nem látták őket" - hangsúlyozta.
Az újabb iratok az orosz katonai ügyészség 1990 és 2004 közötti vizsgálati anyagait tartalmazzák. A lengyel hadifoglyok kivégzésére vonatkozó levéltári anyagok első részét, 67 kötetnyi dokumentumot idén májusban az orosz államügyészség adta át Bronislaw Komorowski - akkor még ügyvezető - lengyel államfőnek moszkvai látogatása idején. Szeptemberben újabb 20 kötetnyi ügyirat átadása következett. Az orosz fél álláspontja egészen a közelmúltig az volt, hogy a katyni iratok szigorúan titkosak, nem hozhatók nyilvánosságra. A Kreml pénteki közleménye szerint tovább folytatódik a katyni dokumentumok titkosságának feloldása.
Az orosz parlament alsóháza (duma) szintén Medvegyev látogatása elé időzítve, határozatot fogadott el, amely szerint a katyni mészárlást Sztálin személyesen rendelte el. A határozatot úgy tekintik, hogy orosz részről első ízben ismerték el hivatalosan a szovjet rezsim felelősségét az ügyben.
Medvegyev látogatása előtt egyébként a lengyel elnöki hivatal nem kis visszhangot kiváltó baklövést követett el. A vizitre akkreditációs kérelmet benyújtó újságíróknak péntek reggel átadott kitűzőkön (badge) Medvegyevet az "Orosz Köztársaság" elnökeként nevezik meg. Az újságírók felhívták a figyelmet, hogy ilyen nevű állam nem létezik, Oroszország hivatalos neve: Oroszországi Föderáció. Az elnöki hivatal a kitűzőket készítő cégre hárította a felelősséget. A kancellária bocsánatot kért a hibáért, és megígérte, hogy gyorsan kijavítja azt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában 11:20
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot 09:50
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap