Ősnyomtatványok a Központi Antikvárium árverésén
2010. november 30. 16:07 MTI
Két ősnyomtatvány, Kitaibel Pál növénytana, valamint irodalmi ritkaságok, metszetek szerepelnek a Központi Antikvárium pénteki árverésének tételei között.
Korábban
Bálinger Béla, az aukciót gondozó antikvárius elmondta, hogy mennyiségben a szokásosnál egy kicsit több, minőségében pedig minden eddiginél jobb az anyag. Ezzel együtt mégsem táplál nagy reményeket, hogy a ritkaságok, gyűjtői darabok, közgyűjteménybe való kiadványok annyiért kelnek el, amennyit megérnének. A kikiáltási árak több százezer forinttól 1,8 millióig terjednek.
Az aukció fő darabja a Robertus Caracolus ferences szerzetes beszédeit tartalmazó, 1489-ben Velencében kinyomtatott Sermones de laudibus sanctorum ősnyomtatvány korabeli magyarországi használatú példánya. Kiemelkedő jelentőségét az adja, hogy a végére kötött lapokra egy magyar prédikátor 1495-ben latinul lejegyezte, hogy melyik ünnepen miről prédikált.
A másik ősnyomtatvány szintén magyarországi használatú volt, két egybekötött részből áll. A kolligátum első tagja Johannes Herolt domonkos szerzetes prédikációit tartalmazza, lapjain több helyen magyar glosszákkal. A második mű a szentek életéről szóló Legenda Aureát egészíti ki a magyar szentek történeteivel. Az ősnyomtatvány azért különösen jelentős, mert a címlapján a nyelvemlékek közé sorolható, ismeretlen magyar nyelvű imádság olvasható az 1500-as évek elejéről. Mindkét ősnyomtatvány 1,8 milliós kikiáltási árat kapott.
Ugyanennyit kérnek a természettudós, polihisztor, egyetemi tanár Kitaibel Pál magyar botanikatörténetéért, a téma egyik legfontosabb alapművéért. A háromkötetes műben a szerző Magyarország 280 ritka növényét ismerteti. A leírt fajok felét ma is Kitaibel felfedezésként ismerik világszerte. A magyarországi növények mellett az akkor szinte teljesen feltáratlan horvátországi növényritkaságokat is ismertette. A teljes mű 280, nagyméretű, kézzel színezett táblával jelent meg 1805 és 1812 között Bécsben. A monumentális díszmű kereskedelmi forgalomba nem került, csupán kevés érdeklődő, gyűjtő juthatott hozzá.
Mindössze két példány található közgyűjteményben Kazinczy Ferenc irodalmi munkásságának első nyomtatott emlékéből. Kazinczy 16 éves pataki diákként fordította németből magyarra Bessenyei György Der Amerikaner című filozófiai tantörténetét. Az 1776-ban Kassán, igen kis példányban kiadott kötet az egyik legritkább első kiadás. Az antikvárim tudomása szerint árverésen egyszer bukkant fel az 1930-as években. Most 800 ezer forintért lehet licitálni rá.
A 170 tételes kínálatban további nagy értékű ritkaságok vannak. Így több oklevél, köztük a garamszentbenedeki konvent 1358-as latin nyelvű oklevele teljesen ép viaszpecséttel 600 ezer forinttól. Johann Adam Lonicerus 1607-es kiadású Magyarország történetének leírása című művének művelődéstörténeti értékét hét magyar vár (Vác, Hatvan, Eger, Tata, Pápa, Fülek és Győr) rézmetszetes ábrázolása adja. A munka kikiáltási ára 800 ezer forint. A Hevenesi Gábor jegyezte első Magyarország atlasz a török uralom alól felszabadult ország közigazgatásának újjászervezéséhez nyújtott segédletet, 450 ezer forinttól lehet rá licitálni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.