Előkerültek a córdobai római nekropoliszból ellopott műkincsek
2010. november 17. 15:25 MTI
Régészeti leletek tucatjait találta meg a spanyol rendőrség, köztük sok olyat, amelyek az augusztusi özönvízszerű esőzések során napvilágra került córdobai római kori nekropoliszból származnak - jelentette be a spanyol belügyminisztérium.
Korábban
A közlemény szerint négy személyt vettek őrizetbe, akiket azzal gyanúsítanak, hogy fosztogatták a córdobai régészeti helyszíneket, és üzérkedtek az ellopott műkincsekkel.
Az őrizetbe vett személyek egyikét, egy belga-libanoni kettős állampolgárságú illetőt azzal gyanúsítják, hogy Medina-Azahara X. századi mór városból származó márványoszlop-talapzatot a Christie's londoni árverésén értékesítette. A córdobai kalifátus idejéből származó műkincset egy raktárból lopták el. A spanyol rendőrséget értesítették, hogy árverésre bocsátották a műtárgyat - ez az információ vezetett el az illegális műkincskereskedői hálózat felgöngyölítéséhez. Maga a márványoszlop-talapzat, amelyet 150 ezer euróra (41,6 millió forintra) becsültek, nem került elő, a feltételezések szerint a londoni múzeumok egyikében lehet.
A spanyol rendőrök megtaláltak egy római kori mozaikot, és a visszaszerzett régészeti emlékek között a neolitikumból származó kőbalták, valamint 800 arab és római pénzérme is található. A tárgyak többségét a córdobai nekropolisz három sírjából zsákmányolták, a temetkezéseket az i.sz. 1-4. századra keltezik a szakértők.
Mint Antonio Tenorio, a felderítést végző rendőri egység vezetője sajtótájékoztatóján rámutatott, ugyan nem ismeri az előkerült műkincsek szabadpiaci árát, ám mindegyik igen magas minőségű. A rendőrtiszt tájékoztatása szerint jelenleg a hálózat irányítóját keresik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap