Misztériumjátékokkal csalogatnak Szent Márton ünnepére
2010. november 3. 16:59 MTI
Lampionos felvonulással, misztériumjátékokkal, koncertekkel, kiállításokkal várják a látogatókat Szombathelyen a hagyományos Szent Márton ünnepen, amellyel Savaria szülöttére, Tours későbbi püspökére, Európa egyik legjobban tisztelt szentjére emlékeznek.
Korábban
A szerdától november 14-ig tartó ünnepségsorozaton emellett vetélkedőket, helytörténeti előadásokat, táncházat, gyerekprogramokat, kirakodóvásárt rendeznek, a helyi éttermek pedig libaételekkel és finom borokkal csábítják az ínyenceket - tájékoztattak a szervezők.
Márton napjával veszi kezdetét a tél, ilyenkor kóstolják meg az újbort és vágnak le először tömött libákat, az úgynevezett mártonludakat. A közhiedelem szerint aki Márton napon libát nem eszik, egész évben éhezni fog. Az ünnep hivatalos megnyitóját szerda este tartják az Agora szalonban, a következő napokban pedig az egyházi szertartások és rendezvények mellett számos, a néphagyományt felelevenítő programmal várják a látogatókat.
November 6-7-én a múzeumfalu területén tarják a Szent Márton napi vásárt, ahová az ország minden területéről, sőt a határon túli, magyarok lakta területekről is érkeznek minőségi kézműves termékeikkel árusok.
A város egyházi- és kulturális intézményei változatos programokat kínálnak, az óvodás kortól az iskolásokon át egészen a felnőttekig. Végig haladhatnak a résztvevők Szent Márton képzeletbeli vándorútján, rendhagyó történelemóra keretében a Márton korabeli ókori Savaria mindennapjaival ismerkedhetnek. Kézműves foglalkozásokon vásárfiát készíthetnek, Szent Márton nyomában járva bekapcsolódhatnak egy helytörténeti vetélkedőbe is, a Szent Márton Látogatóközpont pedig több tárlatával is várja az érdeklődőket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap