Az UNESCO a jeruzsálemi ásatásokat bírálja
2010. október 25. 07:59 MTI
Bírálta az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) a Jeruzsálem óvárosában folyó ásatásokat.
Korábban
A szervezet végrehajtó tanácsának félévenkénti ülése után kiadott nyilatkozatban hangsúlyozták, hogy az ásatások szembemennek az ENSZ különböző szervei, köztük a Biztonsági Tanács határozataival. A palesztinok ugyanis attól tartanak, hogy a régészeti munkálatok veszélyeztetik az al-Aksza mecset stabilitását. A híres imaház és a hozzá tartozó Sziklamecset a harmadik helyet foglalja el az iszlám szent helyeinek sorában.
A végrehajtó tanács újfent hangsúlyozta, hogy Jeruzsálem óvárosának igen nagy jelentősége van a világvallások számára, egyúttal sajnálatának adott hangot a Gázai-övezet blokádja miatt. Emlékeztetett arra, hogy a Jordán folyó nyugati partján két olyan kulturális örökségi helyszín van, amelyre Izrael jogot formál: azonban mind a pátriárkák sírja Hebronban, mind pedig Ráhel sírja Betlehemben szerves része a palesztin területeknek. A testület szerint minden egyoldalú izraeli cselekedet a nemzetközi jog megsértését jelenti.
A pátriárkák sírja másodikként szerepel a szent helyek sorában a zsidók számára a jeruzsálemi Sirató fal után, a helyszín azonban a muzulmánok és a keresztények számára is hasonlóan fontos. A hagyomány szerint itt van eltemetve Ábrahám, Sára, Izsák, Rebeka, Jákob és Lea. Közleményében az UNESCO tanácsa figyelmeztetett a Ciszjordánia határán kialakított izraeli biztonsági rendszer kedvezőtlen kulturális, többek közt az oktatás terén tapasztalható hatásaira is.
A testület felügyeli az UNESCO-közgyűlés által elfogadott programok megvalósítását, és a tagországok képviselői közül választott 58 tagból áll.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Sikeres tudós, de sikertelen politikus volt Teleki Pál
- Összetettebb története van a húsvétnak, mint azt először hinnénk
- Végül Svájcban teljesedett ki a híres sorsanalitikus, Szondi Lipót
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap