A medve volt az ismeretlen szibériai törzs szent állata
2010. október 11. 09:37 MTI
A medve volt a szent állata annak az ismeretlen szibériai törzsnek, amely az Angara-folyó mentén élt körülbelül ezer éve - ősi temetőjük a Bogucsanszki erőmű építését megelőző régészeti feltárások során került napvilágra.
Korábban
Az ismeretlen törzs még azelőtt lakta ezt a vidéket, mielőtt azt a tunguzok, a mai evenkek ősei benépesítették volna.
A középkori nekropoliszban eddig 31 temetkezést tártak fel. Pavel Mandrika ásatásvezető régész szerint az összes sírt egyazon szertartás szerint ásták meg. Az elhunytakat elhamvasztották, a sírba a halott földi maradványaival együtt elhelyezték fegyvereit, díszes öveit, ékszereit, de szerszámokkal és élelmiszerrel is ellátták a túlvilágra vezető útra. Némely sírban a törzsi "arisztokráciának" a tagjai aludták örök álmukat, akiket egyenként mintegy száz tárggyal helyeztek végső nyugovóra.
Eddig tízezernél több régészeti lelet került napvilágra, közöttük egy kőből faragott medvefej. "A feltárások jelentőségét az adja, hogy nem különálló sírokról van szó, hanem temetkezési komplexumról, egy család vagy klán tagjai temetkeztek itt" - magyarázta Pavel Mandrika.
S hogy kik voltak az ismeretlen emberek? A régészek reményei szerint a leletanyag aprólékos vizsgálata során megtalálják a választ. Amit azonban már most lehet tudni, a törzs tagjai kapcsolatban álltak más uráli, valamint kirgiz népekkel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap