Az ökokatasztrófák három évtizede
2010. október 7. 12:17 MTI
Ökológiai katasztrófa az ajkai térségben hétfőn bekövetkezett vörösiszap-áradás, amely már több települést elárasztott, veszélybe került több ezer ember, és a Marcal folyóba ömlött szennyezőanyag a Rábát és a Dunát is veszélyezteti. Válogatásunk a világban az elmúlt három évtizedben történt, az ipari termeléssel kapcsolatos és súlyos ökológiai katasztrófát okozó baleseteket mutatja be.
Korábban
Seveso
1976. július 10. - Az észak-olaszországi Sevesóban a svájci Hoffmann-La Roche cég leányvállalata, az Icmesa vegyigyár telepén egy reaktor felrobbanása miatt nagy mennyiségű tetraklór-dibenzo-paradioxin (TCDD) került a levegőbe, és súlyos környezetszennyezést okozott. (A dioxin a triklór-fenol-gyártás köztes terméke, a szintetikus vegyi anyagok közül az egyik legsúlyosabb méreg, s a vietnami háború idején az USA lombtalanító vegyi fegyverként vetette be.)
A baleset következtében 193 személy arcát és testét borította el klór-aknés fertőzés, 447 embernek pedig kimarta a bőrét a dioxin, anyagcsere-zavarok, genetikai ártalmak léptek fel, ugrásszerűen megnövekedett a fejlődési rendellenességgel született gyermekek száma, a spontán vetéléseké pedig 20 százalékkal emelkedett. A közvetlen anyagi kárt 27, a terület teljes meliorációjának költségét 121 milliárd lírára becsülték.
Hétévi vizsgálat és féléves tárgyalás után az Icmesa 5 vezetőjét 2,5-5 évi börtönnel büntették; mintegy 200 károsultnak 200 milliárd lírát fizetett kártérítésként a Givaudan-konszern. A gyárat július 18-án bezárták. A legsúlyosabban érintett területről (53,8 hektár) 637 személyt evakuáltak. Közülük az első 151 család csak 1977 szeptemberében költözhetett vissza otthonába.
A katasztrófa nyomán az Európai Unió kidolgozta és elfogadta a Seveso I., majd Seveso II. irányelvet, amelyek alapvető célja a veszélyes anyagokkal összefüggő súlyos balesetek megelőzése, a következmények csökkentése, a magas fokú védelem biztosítása. E szabályozás Magyarországon 2002 óta van érvényben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Holokauszttúlélők rajzait tekintheti meg a közönség a Magyar Nemzeti Galériában
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Csak a rendszerváltás után lett elismert Kertész Imre írói munkássága
- Szinte egész életét a humanitárius tevékenységnek szentelte id. Antall József
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Kiállítást nyitnak a volt jugoszláv országok az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap