Ázsiai rekordot hozott Chagall egyik festménye
2010. október 6. 15:01 MTI
Az ázsiai piacon nyugati művészek esetében rekordot jelentő 4,18 millió dollárért (828,76 millió forintnak megfelelő összegért) kelt el Marc Chagall modernista festőművész egyik alkotása egy hongkongi árverésen.
A Seoul Auction elnevezésű árverési ház egy magát meg nem nevező vásárlónak adta el a Bestiaire et Musique címet viselő olajfestményt. Az alkotás 1969-ben készült, és a Chagallra jellemző bizarr stílust tükrözi.
A leütési ár új rekordot jelent az ázsiai piacon, amely egyre nagyobb hatással van a világ műkincskereskedelmére. A 4,18 millió dollár azonban még így is elmarad a londoni és New York-i aukciókon megszokott sokmilliós licitektől.
Az árverés felvezetője volt a Sotheby's aukciósház kétévenkénti ázsiai aukciójának, amely hangulatjelzője az ázsiai műkincspiac helyzetének. A héten sorra kerülő árverés 200 millió dollár értékben vonultat fel darabokat a kínai és ázsiai művészet remekeiből, beleértve ékszereket, műalkotásokat, órákat, sőt még borokat is.
A 2008-as gazdasági válság egy időre megrendítette az európai és amerikai vásárlókat, az egyre vagyonosabbá váló ázsiai vevők így értékes darabokra csaphattak le. A hírek szerint Pablo Picasso Angel Fernandez de Sotót ábrázoló portréját is ázsiai vevő vitte haza 34 millió fontért egy londoni árverésről az év korábbi szakaszában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.