Kormányzási hiba okozta a Titanic vesztét
2010. szeptember 22. 18:28 MTI
Kormányzási hiba miatt ütközött egy jéghegynek a Titanic, amely csak azért süllyedt el olyan gyorsan, mert a kapitányt rábeszélték, hogy a tengerjáró folytassa útját - állítja egy hajótiszt leszármazottja.
Korábban
Louise Patten író és a Titanic másodtisztjének, Charles Lightollernek az unokája egy interjúban úgy fogalmazott, azért rejtegették az igazságot több mint száz éven át, hogy megóvják nagyapja - egy későbbi háborús hős - jó hírét.
Lightoller, aki a katasztrófát túlélő legmagasabb rangú tiszt volt, attól a félelemtől vezérelve leplezte el a hibát az Atlanti-óceán mindkét partján végzett vizsgálatok során, hogy tönkremehet a Titanicot üzemeltető társaság és kollégái elveszíthetik állásukat. Louise Patten szerint Robert Hitchins kormányos ijedtségében rossz irányba fordította a hajót, amikor szembesült a jégheggyel. Amikor már megtörtént a baj, csak négy perc maradt volna a hiba kijavítására, de már késő volt.
Charles Lightoller nem volt szolgálatban az ütközéskor, de jelen volt a tisztek utolsó megbeszélésén, mielőtt a hajó hullámsírba került volna. Ekkor volt fültanúja a fatális hibának, valamint annak, ahogy a Titanicot birtokló White Star Line elnöke rábeszéli a kapitányt, folytassa az utat. Ezzel a döntéssel órákkal siettette a hajó süllyedését.
"Ha a Titanic egy helyben marad, ki tudta volna várni, míg megérkezik a mentőhajó. Senkinek sem kellett volna meghalnia" - mondta a The Daily Telegraph című lapnak Patten.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap