Történelmi múzeumot tervez Sarkozy a párizsi Marais negyedben
2010. szeptember 13. 16:21 MTI
Párizs sok múzeummal büszkélkedhet, de még nincs egy, az ország történelmét átfogóan bemutató intézmény. Ezen készül változtatni Nicolas Sarkozy francia elnök, aki bejelentette, hogy az egykori zsidónegyedben, a párizsi Marais negyedben fog állni Franciaország Történelmi Múzeuma.
Korábban
Sarkozy elmondása szerint az új intézmény az országban elszórtan működő több száz múzeum hálózatával szorosan együttműködik majd. Központja az eddigi nemzeti archívum lesz, tavasszal pedig a kerteket is megnyitják a nyilvánosság előtt. A francia elnök a lascaux-i barlangban tett hétvégi látogatása alkalmával elárulta, hogy az első kiállítást 2011 végére tervezik a központi történelmi múzeumban.
A hetven éve felfedezett lascaux-i barlang évek óta zárva van a közönség előtt, mivel penészgomba támadta meg a híres barlangi rajzokat. A látogatók számára ezért elkészítették a barlang másolatát Lascaux II. néven. "Olyan érzés volt, mintha egy katedrálisba léptünk volna be. Tudni, hogy 18 ezer évvel ezelőtt az emberek így fejezték ki az érzéseiket, nagyon felkavaró" - mondta lelkesen a felesége, Carla Bruni társaságában érkezett Sarkozy.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap