Kiállították a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely tervének makettjét
2010. szeptember 6. 10:19 MTI
Kiállították a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely fejlesztésére készült terv makettjét a város központjában, egy könyvesbolt kirakatában. A bemutatott makett az Európai Unió által már elfogadott terv megengedett mértéken belüli módosításával készült.
Korábban
A makettről, valamint a tavaly augusztusban kiírt építészeti ötletpályázatra érkezett pályaművekről a jövő héttől az interneten fejthetik ki véleményüket a fehérváriak - mondta el a makettet bemutató, polgármesteri jogkörben eljáró alpolgármester. Viniczai Tibor emlékeztetett arra, hogy a középkori királyi bazilika romterületén megvalósuló Nemzeti Emlékhely része a Királyi Séta - Időutazás az ezeréves Székesfehérváron projektnek, amelyre 2007-ben európai uniós támogatást nyert Székesfehérvár.
A 2,3 milliárd forintból megvalósuló, - s egy makettvárost, valamint királyi kalandpark felépítését is tartalmazó - projekten belül 1 milliárd forint a hely történelmi és szakrális jelentőségéhez méltó, azt kifejező Nemzeti Emlékhely megvalósítását szolgálja.
A kialakítására vonatkozó terv megkapta ugyan az építési engedélyt, de a tervvel, s főként az egykori bazilika jelképes szelvényét bemutató tervezett építészeti jellel kapcsolatban építészek, örökségvédelmi szakemberek egy csoportja fenntartásokat fogalmazott meg. Ezt figyelembe véve, a terv "finomítására" tavaly építészeti ötletpályázatot írtak ki, amelyre ötvennél több pályamű érkezett.
Viniczai Tibor elmondta: a most elkészült maketten bemutatott terv készítője - a középkori bazilikát több évtizede kutató Szabó Zoltán építész - egy kőből épült, 20 méternél valamivel magasabb építészeti szelvény segítségével a román stílusú Szent István-i bazilikát "idézné meg", s különböző kiemelésekkel mutatná be a templom alaprajzának jelenleg nem látható részleteit.
A Szent István által emeltetett, majd utódai által több évszázadon át bővített királyi bazilika korának egyik legszebb, impozáns méretű épülete volt. A legújabb levéltári kutatások eredménye szerint magassága 44 méter lehetett, szélessége pedig 18,5 méter, fél méterrel több a franciaországi reimsi katedrális szélességénél. Az utóbbinak öt, a Szent István-i bazilikának hét kápolnája volt.
A Nemzeti Emlékhely fejlesztését 2012 októberéig kell befejezni, így Székesfehérvár képviselőtestületének még az idén el kell indítania az előkészítési munkálatokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2010
- Az igazi Trebitsch
- Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
- Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
- Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
- A kannibál gróf kalandjai
- Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
- Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
- Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
- A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.