Megsemmisítik a Mandzsúriában maradt japán vegyi fegyvereket
2010. szeptember 1. 17:31 MTI
Japán megkezdte a II. világháborúban Kínában hagyott vegyi fegyvereinek megsemmisítését a kelet-kínai Nanking (Nanjing) külvárosi területén - közölte a Hiraoka Hideo, a japán kabinetiroda vezető miniszterhelyettese Nankingban.
Korábban
A japán kormány nevében tett bejelentéssel ünnepélyesen kezdetét vette a II. világháborúban fel nem használt vegyi fegyverek maradványainak megsemmisítése. Erre a Vegyifegyver-tilalmi egyezmény és a japán, valamint a kínai kormány közötti memorandum alapján kerül sor - állapította meg Hiraoka. "A mai lépés egy új szakasz az elhagyott vegyi fegyverek ártalmatlanításának folyamatában Kínában" - jelentette ki a japán politikus, s utalt arra is, hogy mindezt megelőzte a feltárás és a károk helyreállítása.
"Mindez a japán és a kínai hatóságok több éves erőfeszítéseinek eredménye, aminek hosszú távra szóló hatása lesz a kétoldalú kapcsolatokban" - hangoztatta Nankingban Hiraoka Hideo.
A Kína és Japán közti totális háború 1937. július 7-én tört ki és egészen 1945. szeptember 2-ig tartott, amikor Japán feltétel nélkül kapitulált. A rákövetkező napot, szeptember 3-át a kínai kormány a győzelem napjának jelölte ki, amely hivatalosan a kínai nép Japán elleni háborújának a végét jelentette.
A történelmi feljegyzések, visszaemlékezések, fénykép és filmfelvételek tanúsága szerint a japán katonai akciók több helyütt véres mészárlásokba torkolltak, Nankingban becslések szerint 300 ezer kínai civil és katona lelte halálát. A japán légi támadások szinte valamennyi kínai nagyvárost elérték, milliók váltak hajléktalanná. A japánok különböző járványokat és betegségeket terjesztettek el.
A hosszú éveken át húzódó háború kínai részről mintegy 21 millió, japán részről közel kétmillió halottat követelt. A háború a mai napig hatással van a két ország közötti diplomáciára, a kínai átlagemberek gondolkodására. A pekingi kormány ugyanakkor igyekszik a közeledést előmozdítani és a történelmi sérelmeket csak akkor hozza fel, ha úgy véli: Tokióban politikai csoportok a tények elferdítésére, vagy elhallgatására törekednek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Pusztulásra ítélték volna látogatóik a lascaux-i barlangrajzokat
- Neandervölgyiek nevelhettek – vagy ehettek meg – egy Homo sapiens csecsemőt 40 ezer éve
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap