Japán politikus és a Kwai-folyó hídja
2010. augusztus 30. 11:49 The Daily Telegraph
A japán miniszterelnöki poszt egyik legfőbb várományosa, a kormányzó Demokrata Párt egykori főtitkára, Ozava Icsiro nem tartja rokonszenvesnek Nagy-Britannia polgárait, de a Kwai-folyó hídját építő foglyok a britek legjobb tulajdonságait juttatja eszébe.
Korábban
A miniszterelnök-aspiránssal készült interjúban Ozava méltatta az amerikai demokráciát, de az amerikaiakat „ostobának” nevezte. A 68 éves veterán politikus, akinek júniusban egy kampányfinanszírozási botrány következtében kellett lemondania a második legfontosabb párttisztségről, a brit demokráciát és rendet illető dicsérete mellett kiemelte a hadifoglyok áldozatos munkáját, akiknek történetét az 1957-es Híd a Kwai-folyón című film dolgozta fel.
Az azonos címet viselő regényen alapuló filmben Sir Alec Guinness, William Holden és Jack Hawkins játssza a főszerepet. Guiness Nicholson tábornok karakterének megformálásáért Oscart-díjat kapott, de a legrangosabbnak járó filmes díjból további ötöt – köztük a Legjobb Film – is bezsebelt az alkotás. Nicholson volt az, aki meggyőzte a brit hadifoglyokat, hogy a Burma-Sziám vasútvonal megépítése az angol morált erősíti.
John Weeks, a Japán ellen küzdő burmai kampány, a Burma Star Association titkára a következőt nyilatkozta a sokak érzékenységét sértő mondattal kapcsolatban: „Azt kell mondjam, hogy ez nem volt szép. Kóstolgatott minket, de nekünk nem szabad ezt felvennünk. A japánok okos emberek, ez kétségtelen. Én semmi ilyen rosszat nem tudnék mondani róluk, ezért nagyon sajnálatos, hogy ez az ember ilyen kijelentésekre ragadtatta magát”.
Ozava az amerikaiakkal szemben megfogalmazott kritika mellett kiemelte az amerikai demokrácia értékeit, s külön hangsúlyozta Barack Obama elnök teljesítményét. „Egy az Egyesült Államokban született fekete elnök korábban elképzelhetetlennek tűnt. Régebben felmerültek olyan híresztelések, hogy egy színes bőrű vezetőt minden bizonnyal megölnének, de az amerikaiak Obamát választották, aki változást hirdetett”.
A megfigyelők most nagy érdeklődéssel tekintenek a szeptember 14-én esedékes pártelnökválasztás elé, amelyen nagy kérdés, hogy mennyire fogja befolyásolni a legfőbb tisztségért induló Ozava esélyeit az Egyesült Államok polgárait érintő támadása, ugyanis a júniusban lemondott Hatojama Jukió ex-miniszterelnök vesztét is a japán-amerikai kapcsolatok egyik neuralgikus pontjának számító okinavai katonai bázis bizonytalan jövője okozta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Három kráter őrzi a tragikusan elhunyt Apollo-1 legénység emlékét a Holdon
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.