Hatvan éve alapították Magyarország első zenei általános iskoláját
2010. augusztus 29. 14:34 MTI
Szeptember 3-án lesz 60 éve annak, hogy Kecskeméten létrejött Magyarország első zenei általános iskolája, melyet Kodály Zoltán aktív támogatásával Nemesszeghy Lajosné Szentkirályi Márta alapított.
Korábban
A Rákosi-korszakban egy ilyen iskola létrehozatala nem csak Kodály megfellebbezhetetlen tekintélyét igényelte, hanem elsősorban olyan elkötelezett, hihetetlen munkabírású, megingathatatlan küzdőszellemű szakembereket, akik képesek voltak ideáik megvalósítására a legellenségesebb intézményi környezetben is.
Mára ez az oktatási intézményforma országosan elterjedt, sikereinek híre az egész világot bejárta, s ma Tokiótól Torontóig "Kodály-módszerként" hivatkoznak arra a zeneoktatási koncepcióra, melyet ez az iskola ültetett először a gyakorlatba.
Civil kezdeményezésre szeptember 3-án a kecskeméti városháza dísztermében emlékeznek az ország első ének-zenei általános iskolájának 1958-ban végzett első tanulói, tanárai és az iskola létrejöttében meghatározó szerepet vállaló, még élő szülők a nemzetközi hírűvé lett iskola alapítására.
A volt növendékek által kezdeményezett rendezvény fővédnöke Kodály Zoltánné Péczely Sarolta, védnökei Szőnyi Erzsébet, Kossuth-díjas kiváló művész, a Magyar Kodály Társaság elnöke és Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere. Az ünnepélyes megemlékezésen a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola, Gimnázium, Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola jelenlegi tanulói koncerttel köszöntik majd 60 évvel ezelőtti társaikat, és a Kecskeméti Kodály Intézetben a ma már történelmi távolba került eseményeket bemutató kiállítással zárul az emléknap.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.