Hadihajót avatnak újra augusztus 20-án a Dunán
2010. július 18. 19:27 MTI
Újraavatják augusztus 20-án a Dunán a Lajta monitor elnevezésű hadihajót, amelyet még 1871-ben gyártottak - közölte Hende Csaba honvédelmi miniszter.
Korábban
A 130 éves múlttal rendelkező hajót a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum újíttatta fel. A védelem alatt álló Lajtát uniós pénzből restaurálták - mondta. A Monarchia (és egyben Európa) első két folyami monitora, a MAROS és a LEITHA 1870-ben kezdett épülni az „Első Magyar Pest-Fiumei Hajógyár Rt”-nél. 1871-ben került vízre és 1872-ben állt szolgálatba. Az eredeti hajótest az 50 évnyi katonai szolgálata során többször átépült.
Az I. világháborút gyakorlatilag végig harcolta. 1920-ban leszerelték és a lecsupaszított hajótestet árverezésre bocsátották, amelynek során a „Dunakotró és Gőzhajózási Vállalat” vette meg, amely 1928-ban elevátorhajót épített belőle, mely 1928-92-ig állt szolgálatban. A hajótest mindvégig megmaradt eredeti formájában.
Lelkes önkéntes hajómentők hosszú évek szívós munkájával elérték, hogy a hajótestet 1992-ben védett műemlékké nyilvánították, 1993-ban a Hadtörténeti Intézet és Múzeum saját leltárába vette, 1994-ben pedig lekerült róla az elevátor felépítmény. A továbbiakban az újpesti hadikikötőben várta sorsának jobbra fordulását.
Újraavatása augusztus 20-án a Duna Parlament előtti szakaszán lesz.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Évszázadok nyomában – Olaszország történelmi látnivalói
- Árulók árnyékában: Julius Caesar valódi merénylői
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- De pontosan mit is adtak nekünk a rómaiak?
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap