Hatalmas hajót találtak a Világkereskedelmi Központ helyén
2010. július 16. 12:37
Kedd reggel az új Világkereskedelmi Központ földalatti járműellenőrző rendszerének kialakítása során egy sor fagerenda támasztóoszlopra bukkantak, amely minden bizonnyal egy 18. századi hajó maradványai lehetnek.
Korábban
„Annyira tökéletesek a kontúrjai, hogy semmi más nem lehet, csak egy hajó” – mondta A. Michael Pappalardo, a kikötői hatóságnak (Port Authority of New York and New Jersey) dolgozó AKRF cég régésze, aki az építkezés során talált történelmi emlékek dokumentálását végzi.
Szerdára megerősítették a hírt, hogy egy nappal korábban a World Trade Center helyén egy kilenc méter hosszú, fatörzsű hajót találtak hat-kilenc méterrel az utcaszint alatt. Ez volt az első ilyen méretű régészeti lelet azóta, hogy 1982-ban a manhattani tengerpartnál (175 Water Street) egy 18. századi teherhajó roncsait emelték ki.
A Liberty és Cedar Street között fekvő területen az eredeti WTC megépítésekor nem végeztek ásatást, ezért úgy néz ki, hogy a 18. század közepén-végén elsüllyedt hajó több mint kétszáz év óta feküdt háborítatlanul. A felfedezés híre futótűzszerűen terjedt: régészek és tisztviselők rohanták meg a terepet, akiket nemcsak a roncs hatalmas mérete vonzott – a munkálatok ugyanis nem állhatnak le, a levegőnek kitett fa állapota pedig hamar romlásnak indulhat.
Doug Mackey, New York Állam Történeti Védelmi Hivatalának vezető régésze szerint jókor jött az eső, napsütés mellett ugyanis szétesett volna a faszerkezet. A kutató elmondta, hogy előbb igyekeznek felvételeket készíteni a hajóból megmaradt részekről, később pedig a szükséges elemzéseket is elvégzik.
A régészek meglehetősen óvatosak abban a tekintetben, hogy eldöntsék: a hajóorr, vagy a tat része látható a roncsból. Még meglehetősen sok a bizonytalanság, de A. Michael Pappalardo leszögezte: az eredeti hajó kétszer-háromszor is nagyobb lehetett a kiásott résznél.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.