Kiállítás a Magyar Fotográfiai Múzeum kincseiből
2010. július 1. 13:06 MTI
Klösz György, André Kertész, Korniss Péter Kudász Gábor Arion és számos további neves fotográfus kevésbé ismert felvételeit mutatja be Ritkán látott képek című kiállításán a Magyar Fotográfiai Múzeum (MFM) július 2. és szeptember 5. között a budapesti Mai Manó Ház - Magyar Fotográfusok Házában.
Korábban
Mint a Mai Manó Ház közleménye felidézi, a Magyar Fotográfiai Múzeum 1991-ben nyílt meg Kecskeméten, és fennállásának csaknem két évtizede alatt több mint egymilliósra bővítette fotógyűjteményét. A budapesti kiállítóhely által befogadott válogatás azokra a képekre koncentrál, melyeket vagy nagyon ritkán láthatnak az MFM-be ellátogatók, vagy még soha nem is kerültek a falakra.
A tárlat anyaga több mint 170 évet ölel fel: a bemutatott fotográfiák között megtalálhatók a fényképezés legkorábbi technikai eljárásával készült felvételek, majd a fekete-fehér fotókon át a közönség eljut napjaink digitális képkészítési technikájához.
Nem hiányoznak a válogatásból a magyar fotóművészet neves alakjainak - például Angelo (Funk Pál), Ata Kandó, Fejes László, Lucien Hervé, Keleti Éva, Kepes György, André Kertész, Klösz György, Korniss Péter, Kudász Gábor Arion, Mai Manó vagy Szilágyi Lenke - munkái, de a tárlat azt is bizonyítani akarja, hogy nem csak a világhírű fotográfusok életművéből kerülhetnek elő magas színvonalú alkotások.
A Nagymező utcai Mai Manó Házban szeptember 5-ig látogatható kiállítás kurátora Baki Péter, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20